Valaki az arcom kezdte piszkálni.
-Soyun. - hallottam Yeol hangját.
-Mond, hogy nagyon fontos ami miatt felkeltettél vagy lefejellek. - morogtam.
-Most értem haza a randiról. - súgta.
-Irány a szobám. - pattantam fel és a karjánál fogva húztam végig a padlón, be egészen a szobámba.
-Be tudtam volna jönni. - nézet rám.
-Nem vagy olyan nehéz. Meg csúszós a nacid. - legyintettem. Kitekertem a futonom, rá a matracom, párna, másik futon, matrac, és párna. Mindig van plusz "ágy" bent nálam, sokszor van, hogy valaki gondol egyet, oszt velem alszik, értem itt Dongwoo, Woohyun, Yeol, és mostanában Jong. Dongwoo van, hogy rosszat álmodik, és akkor bejön hozzám. Nehogy már Myungsoohoz bújjon alapon.
Igazából engem nem zavarnak, szeretek velük lenni, főleg ha hülye sztorik mesélése közben jókat nevetünk, aztán pedig bealszunk. Vagy Hyunnak filmezhetnéke van, akkor rámtelepszik.
-Na mesélj apóka. - ültem le, és lehúztam magam mellé, mert időközben felállt, hogy felhúzza a nadrágját ami picit lecsúszott amikor húzni kezdtem be.
Elterült, kezeit a feje alá rakta és vigyorgott.
-Hát elmentem utána. Thunder mint a nagy bátyus behívott, hogy elmondja; ha nem vigyázok a húgára, szét kap mint blöki a lábtörlőt. Én meg mondtam hogy vigyázok rá. Aztán elvittem vacsizni, dumcsiztunk, haza kisértem és adtam neki az ajtóban egy puszit az arcára. - mondta.
-Ennyi? - néztem rá.
-Ennyi. - bólintott.
-Mondjád már min vigyorogsz, mert esküszöm, hogy kirakom eBay-re az össze alsód és cuccod! - támadtam rá.
-Megcsókolt. - mondta halkan.
-Kyaaa! - fetrengtem. -Várj! - álltam meg. -Ő téged? Hát miféle ivadék vagy Te, hogy egy csaj kap le téged? - kezdtem csapdosni.
-Állj le Te boszorkány! - nevetett. -Na, és jó volt? - álltam le.
-Igen. Olyan finom és puha ajkai vannak. - fogta meg az ajkait.
-Hozok egy vödröt. Elfolytál! - nevettem.
-Na, de szemét vagy. - kezdet el csikizni.
-Na, de menj aludni, reggel fotózás. - mondtam.
-Hamarosan itt a karácsony. - nézet rám. -Haza jössz majd?
-Nálatok biztos. Amúgy pedig pénteken Halloween, lesz valami parti?
-Aha. Minek öltözöl be?
-Nem tudom, de holnap elhívom Ayut jelmezt venni. - méláztam.
-Cica jelmezt vegyetek. - mondta.
-Tényleg, a cica jelmez jó ötlet. - néztem rá. És már tudtam is mi lesz a jelmezem.
Yeol elvonszolta magát zuhanyozni és aludni, Én pedig hasra fordulva aludtam el.
Reggel elmentem bevásárolni amíg a fiúk nem voltak itthon, délután írtam Ayuminak, hogy holnap megyünk jelmezt venni, Halloweeni partira és 10-kor tudok elszabadulni.
"Oké, talizunk a pláza parkolójában~~"
Haza érve rendet raktam, aztán pedig neki álltam vacsit csinálni mire ezek haza érnek.
Négykor hallottam, hogy csipet csapatom megérkezett.
Azt hittem később fognak megjönni.
-Sziasztok! - köszöntem nekik.
-Szia! Mi a kaja? - jött be Dongwoo. Szinte gondoltam, hogy ez lesz. Bejön, homlok cupp és beletúr a kajába.
-Yeol? - néztem, hogy egy tag mínusz.
-Ayuval találkozik. - mondta Sungjong.
-Ja, jó. - bólintottam.
Tálaltam, addig a fiúk lezuhanyoztak, és frissen, éhes ültek le enni.
Én addig elmosogattam. Épp végeztem amikor csengettek.
-Igen? - nyitottam ki az ajtót.
-Lee Soyun? - kérdezte a fiú.
-Ööö, igen. - pislogtam rá.
-Ez a magáé. - adott át egy csokor fehér rózsát. Majd elment. Bezártam az ajtót, és becsoszogtam a konyhába. Levettem a kis cetlit ami rajta volt, és kinyitottam.
"Bocsánatot kérek mindenért! Myungsoo"
Megfogtam a cetlit és bedobtam a kukába, és ment utána a virág is.
-A kurvák pénzt szoktak kapni, nem rózsát! - néztem L-re. Olyan meglepett fejet vágott, hogy a kaja a szája előtt maradt. Ott hagytam a meglepett bandát és betelepedtem a szobámba.
Szerintem bealudtam, mert amikor felkeltem, be voltam takarva és világos volt. Megnéztem az órát, ami reggel hetet mutatott. Kimásztam a paplan alól, és mentem zuhanyozni, csináltam reggelit, felöltöztem, és mire végeztem, a fiúk is felkeltek, és nekem menni kellett.
A parkolóban várt Ayu. Kicsit késtem.
-Bocsánat, kicsit késtem, mert dugó volt. - siettem hozzá.
-Semmi baj. Menjünk. - mosolygott.
-Mesélt Yeol. - nevetve mondtam, mire Ayu feje vörös lett. -Jaj de zavarba jöttél. - nevettem. -Amúgy, ha nem csókolod meg, az a dinka sose lépett volna. - mondtam.
-Tényleg? - nézet rám Ayu.
-Aha. Ilyen terén kicsit félénk, szerintem a hatodik randi után is arc puszit kapnál. - legyintettem.
-Milyen jelmezt akarsz? - kérdezte.
-Hmm, valami szexiset. - méláztam. -Te? - néztem rá.
-Én is. - nevette el magát.
-Akkor dögös, cica jelmezek, vigyázzatok, jön Ayu, és Yun! - kiáltottam.
-Dilis vagy. - rázta Ayu a fejét nevetv.
-Csodálkozol? Hét pasival élek együtt. Ja képzeld, összevesztem Myungsoo-val.
-Min? - lepődt meg.
-Jong bejött hozzám, mert nasizni akart, másnap meg L azzal vádolt meg, hogy kurva vagyok, tegnap pedig küldött egy csokor rózsát, Én pedig kukába dobtam, és mondtam neki, hogy a kurvák pénzt kapnak, nem csokrot. - mondtam.
-A szemét! - morgott. -De jól beszóltál neki.
Ittunk kávét, ettünk sütit, dumcsiztunk, aztán beszabadultunk egy jelmez boltba. Ayu azonnal kiszemelt egy ruhát, és elment felpróbálni. Nekem pedig megakadt a szemem egy rózsaszín szalagos cica ruha. Levettem azt, és Én is mentem felpróbálni. Amikor kiléptem, Ayu is megjelent. Már csak cipő kell.
-A fiúk meg fognak vadulni. - mondtuk egyszerre Ayuval, és csak pislogtunk egymásra.
Ayumi ruhája
Az én ruhám


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése