Annyira jól esett a csókja, az érintései, a közelsége, hogy alig tudtam magam visszafogni.
-Ne.. - mondtam két csók közt -Ezt fejezzük be... - adtam csókot a vállára.
-Miért? - nézet rám a cica szemeivel.
-Mert már így is alig bírok magammal. - sóhajtottam. Letoltam magamról, így mellém feküdt. Kezét a hasamra rakta, és cirókázni kezdet a bőrömön, Én becsúktam a szemeim, ajkait pedig a nyakamra vezette.
-Sungjong.. - sóhajtottam.
-Hmm...? - nézet rám.
-Komolyan mondtam. Plusz fiatalabb vagy, és még szűz, túl korai lenne. - mondtam.
-Éretlennek tartasz! - engedett el. Eldőlt, a plafont kezdte vizsgálni.
-Nem, nem tartalak, csak túl hamar lenne az egész. - most Én hajoltam fölé. -Te jöttél be és csókoltál meg, ez már magában nem éretlen. - kezem a szabad hasára raktam, mert felcsúszott a pólója, és megsimogattam.
-Tényleg? - nézet rám.
-Igen, tényleg. Maradsz? - adtam egy puszit az arcára.
-Ha szabad. - mosolygott. -De várj... - felpattant és kiszaladt. Majd két tábla csokival és nasival jött vissza.
-Hát ezek mire? - néztem értetlenül.
-Éhes vagyok. - feküdt vissza mellém.
-Rád is fér! - csiptem meg az oldalát.
-Aucs, ez fájt Noona. - nézet rám szomorú fejjel.
-Óh, elnézést. - lehajoltam és adtam egy puszit ahol piros lett a bőre, majd a hasára, picit feljebb is, egész a köldökénél. Eddig is éreztem, hogy hatással vagyok rá, de most láttam is. Vörös fejjel nézet a plafonra, és egyik kezét maga elé rakta.
-Ööhm, kicsit kínos. - motyogta.
-Nekem nem. Ez természetes. - feküdtem le Én is. -A férfiakon vannak bizonyos pontok, ahol egy kevés ingertől áll az árbóc rúd azonnal. - mondtam kuncogva.
-Kivel volt az első csókod? - kérdezte hirtelen.
-Huuh. 14 voltam, és épp kifelé jöttem a suliból amikor egy két évvel idősebb fiú fogadásból megcsókolt. Úgy elvertem, mint kovács a vasat. Persze már otthon jöttem rá, hogy ellopták az első csókom. Yeol másnap röhögve mondta, hogy egyik haverját, hogy elverték, mikor lekapott egy csajt a fogadása miatt. Mondtam isbneki, hogy Én voltam. Fetrengett, annyira nevetett. Akkor mindig bántották, ezért ezzel akart bevágódni, nem győztem állandóan szét verni azokat, akik bántották az öcsém. - mosolygtam.
-Úristen, fiúkat vertél!? - nevetett fel.
-Még szép. Akkor elég lázadó korban voltam, ugye Yeol anyja elvált aputól, Én pedig kiakadtam, mert apa pedig elvette anyámat, akit a mai napig utálok. Sose szeretett, hát Én se Őt. - vettem el egy csokit. -Yeol anyukája sokkal több szeretettet adott, mint a saját anyám.
-És kivel khm.. érted?! - jött újra zavarba.
-Kivel szexeltem először? - kuncogtam.
-Igen.
-16 voltam, Yeol rávett, hogy menjek vele bulizni. Egyik haverom hívta Őt, hátha Én is megyek. Na, kicsit becsiptem akkor este, és hát bumm, ennyi. Nem sokra emlékszem arról az estéről. De a fiú három hétig járt utánam, hogy járjak vele.
-De jó volt? - nézet rám.
-Kyaaa, Te most lelkileg felkészíted magad a szexre fiam? - vicceltem vele.
-Lehet. - kuncogott.
-Jó volt. Viszont, ha szerelmes vagy, és azzal csinálod teljesen más. Az már nem szex.
-Szeretkezés? - kérdezte.
-Igen az. - csuktam be a szemeim. Kicsit fáradt lettem.
Egy puszit éreztem a homlokomom, majd az arcomon, és az ajkaimon. Nem szabad hagynom, hogy elmélyedjen ez a "kapcsolat", nem jó vége lenne.
Sikeresen elaludtam, majd másnap reggel arra keltem, hogy eltűnik rólam a takaró, és valaki a lábamnál fogva rángat ki az ajtón.
-Óh, hogy szakadna rád egy meteor! - kezdtem rugdosni a kezét.
-Segíts, holnap randim lesz Ayumival. - engedett el Yeol.
-Ilyenkor annyira de annyira letagadnálak. - szedtem ki a hajam az arcomból.
-Kérlek! - és naná, hogy bevetette az ázott kiskutya szemeit. Fél percig ellenálltam.
-Jó, rendben. Csak előtte csinálok reggelit. - fordultam hasra, és toltam fel magam.
-Uh, csipkés! - hallottam Dongwoo hangját.
-Rád is rád eshetne egy meteor Te perverz medve. - álltam fel.
Neki álltam reggelit csinálni, de éreztem, hogy majd kilyukad a hátam annyira néz valaki.
-Jó reggelt. - hallottam Jongie hangját.
-Reggelt! - fordultam felé és adtam neki egy arc puszit.
-Sok volt tegnap a nasi. - mosolygott, közben a hasát fogta.
-Te mindet megetted? - ámultam el.
-Meg Én. - húzta ki magát.
-Gyakrabban kell akkor nálam aludnod, hogy látszódjon is rajtad. - kuncogtam.
-Mi az, csak nem bepróbálkoztál Sungjongnál!? - mondta L.
-Jézusom... Te... hallod magad ilyenkor? - emeltem magam elé a kezem.
-Nagyon is jól. - állt fel.
-Hát szerintem pedig nem. Ilyen hülye dolog is csak tőled pattanhat ki. - lettem mérges.
-Mert miért is? - állt elém.
-Mert ez még feltételezésnek is silány. - mondtam.
-Megcsókoltál! - vágta hozzám.
-És ez most, hogy jön ide? - néztem rá meglepve. Elvesztettem a fonalat.
-Úgy, hogy tegnap vele is csókolóztál. Olyan vagy mint egy kurva. Legközelebb Dongwoonál próbálkozol? Csak Ő már nem elégedne meg csak csókkal, szerintem sokat keresnél ezzel. - ekkor csattant a kezem az arcán. Oldalra fordult még a feje is.
-Ez nem volt szép Myungsoo - mondta Woohyun.
-Pont Te beszélsz? - csuklott el a hangom. -Te hagytad magad, és nem voltál részeg. Akkor most mi a bajod? Milyen jogon kurvázol le, Te, engem? - könnyem megindult, csipte az arcom.
-Soyun.. - nézet rám. Tenyerem nyoma ott virított az arcán. Nekem pedig elegem lett.
-Végeztem veletek. - mondtam, lehajitottam a konyha kendőt a pultra. Bementem a szobába, felkaptam egy nadrágot, majd a bőröndöm is elő vettem és pakolni kezdtem.
-Hé! Nem hagyhatsz itt. - vette el a kezemben lévő nadrágot Dongwoo.
-De! Enged el. - rángattam ki a kezéből az anyagot.
-Soyun. Kérlek! - jött be Yeol.
-Nem fogom egy arrogáns, beképzelt, hülye gyerek rágalmazásait eltűrni. - néztem Yeolra. Ott álltak mind a heten.
-Noona. - furakodott be a maknae. -Ne menj el. Maradj. - bújt hirtelen hozzám. Azt se tudtam, mit csináljak. De kezeimet a hátára vezettem, és visszaöleltem.
-Jongie. - motyogtam.
-Menjünk sétálni. Hátha lenyugszol. - engedett el.
Bólintottam, aztán Sungjong felvette a pulcsim a földről, kezembe adta, majd elrohant a fiúkat szét tolva.
-Én is veletek megyek. - mondta Yeol. A többiek pedig elmosolyodtak. Myungsoo már nem volt ott, biztos elment a szobájába. Hoya és Dongwoo bejött és elkezdték kipakolni a bőröndöm. Woohyun pedig megszorongatott. Majd megfuladtam
-Hová tűnt már az öcsém? - néztem szét. Már jó ideje kint voltunk a parkban.
-Hát, valahová arra ment, mintha látott volna valamit. - mondta Sungjong közben jobbra intett.
-Inkább valakit. - kuncogtam.
-Valakit? - kérdezte.
-Aha. Nem messze van Ayumi kiadója vagy mi. J.Tune asszem. - legyintett.
-Ma is bemehetek hozzád?- jött közelebb, témát terelve.
-Hizelegsz? - kuncogtam.
-Talán egy picit. - mosolygott.
-Persze, hogy bejöhetsz. - nevettem el magam. Megfogta az arcom, maga felé fordított, és egy puszit adott nekem az ajkaimra. Nem hagytam, hogy elmélyitse. De homlokom az ő homlokának támasztottam, orrommal pedig az orrát cirógattam meg.
-Éhes vagyok. - mondtam.
-Megvárjuk Sungyeol hyungot, és menjünk vegyünk valamit. A többiek is biztos éhesek már. - húzódott el.
-Csak emlegetni kell. És megjelenik mint az ördög. - kuncogtam. Sungyeol akkor vágódott mellém.
-Éhes vagyok! - mondtuk egyszerre.
-Na ilyen is rég volt, hogy valamit egyszerre mondjunk. - nevetett Yeol.
Mire Yeol kiröhögte magát, mi felhívtuk Dongwoo-t, aki leadta a rendelést. Haza pedig akkor szatyrokkal mentünk, mint aki egy éve nem evett. Hát igen, az Én fiaim elég falánkok. Főleg Woo és Yeol.
Este pedig Dongwoo telepedett rám, hogy de Én ma játszak vele, mert nem tud aludni, és unatkozni. Vártam Jongot, de nem jött. Viszont, Dongwoo nyitva hagyta az ajtóm, és elvette Woohyun tabletjét, és valami hülye játékkal kellett játszanom vele.
Persze rendre megvertem, erre Ő állandóan megcsikizett. Azt hittem a végére bepisilek. Aztán egy szem Mackóm, megunta a fejem, így elment aludni. Összepuszilgatta az arcom, mert mégis maradtam.
Fáradtan dőltem le a párnámra, és mire elaludtam, Sungjong jelent meg.
Mosolyogva fészkelte be magát hozzám, és Én pedig már el is aludtam.
Másnap reggel jó korán keltem, kiraltam az öcsém ruháját, amit a randira vesz majd fel. Nagyon őrült amikor felkelt. Aztán mentek be az Ent-hez, hogy egyesztessenek. Fotózás, fellépés, ilyesmi.
Yeol elment, kicsit ideges volt, nem is, inkább izgult, Én pedig neki álltam a vacsinak, majd mosni, aztán pedig vasalni, és elrakni a ruhákat, közben fülesen hallgattam a zenét. A fiúktól ment épp a Paradise, és mivel tudom a koreót és a szöveget, neki álltam táncolni. Meg énekelni.
Kicsit vicces volt amikor Dongwoo állt mellém, és kezdet Ő is táncolni, Én pedig énekeltem.
Kifuladva dőltem a falnak, mert persze jót röhögtem is közben, Dongwoo és Sunggyu fején. Felénél Gyu is beállt táncolni.
-Szép a hangod, csak hallani, hogy nem használod éneklésre. Kicsit rekedt. - mondta Sunggyu.
-Kösz kösz leader. - nevettem.
-Nincs mit. - veregetett vállon.
Olyan fáradt voltam, hogy meg se vártam az öcsém, a kanapén aludtam el.
2013. október 31., csütörtök
2013. október 30., szerda
Man in Love~ (Infinite) Ayumi 8.Fejezet~
Miután átöltöztem és a srácok felléptek valamiféle klubba vittek el minket.
-Te figyeled, hogy mi vagyunk az egyedüli nők?-néz rám Soyun.
-Ennyi kannal a legjobb.-nevettem.
-Noona gyere velem táncolni.-ugrált Sungjong Soyunnak.
-Te pedig jössz velem.-kapta el a kezem Dongwoo és a parkett felé rángatott-Látod így kell táncolni.-kezdett el előttem ugrálni mint egy nikkel bolha.
-Oké, megjegyzem. Ha nem akarok fellépni egy videoklipben így kell táncolnom hogy ne vegyenek be.-röhögtem el magam mire elkezdett lökdösődni. Tök jól éreztem magam.
-Most pedig megmutatom hogy kell lassúzni egy dögös pasival.-húz magához Woo.
-Szabad erre a táncra?-kért le Seongyeol.
-Nem baj?-mosolyogtam Woo-ra aki olyan durcás fejet vágott mint egy öt éves kisgyerek aki nem kapja meg azt amit akar.
-Felőlem.-hagyott ott minket és elkapta Woohyunt és a bár pult felé rángatta.
-Ennek meg mi baja?-kérdeztem Yeolt.
-Ne is törődj vele.-húzott magához és átfogta a csípőmet. Karjaimat a nyaka köré fontam s szinte elvesztem gyönyörű barna szemeiben.
-Neked hogy tetszett a fellépés?-sütöttem le a pilláimat mikor eszembe jutott ahogy lenéztem a színpadról s őt láttam meg.
-Nagyon jó voltál.-mosolyog rám egy féloldalas mosollyal, mire arcom mellkasába fúrva mélyen belélegzem az illatát.
-Örülök hogy tetszett.-sóhajtottam egy mosollyal az ajkaimon.
-Te mindig.-hallottam ahogy halkan suttogja.
-Hmm?-emelem fel a fejem hogy ránézzek jól értettem-e.
-Ja hát... Asszem... Semmi.-pirult el.
-Ohh értem.-jelent meg egy apró kis csalódott száj biggyesztés az ajkamon.
-Ne nézz így kérlek.-emelte fel a fejét s a mennyezetre pillantott.
-Miért? Hogy néztem?-értetlenkedtem.
-Ayumi.-ejtette ki lágyan a nevem.
-Igen?-pislogtam rá s végül hatalmas barna szemeit rám szegezte.
-Lenne kedved...-akadt meg a mondat közben. Mikor rám pillantott újra ugyan olyan csillogó nagy szemekkel pislogtam rá mint egy kiscica a mozgó cipőfűzőre.-Lenne kedved eljönni velem valahová?
-Nagyon szívesen.-mosolyogtam rá és azt hittem belül mindjárt szétrobbanok a boldogságtól.
-Tényleg?-lepődött meg és őszinte öröm látszott rajta.
-Persze.-kuncogtam és újra a mellkasába bújva dülöngéltünk.
-Yeol Myungsoo rosszul van, Soyun üzeni hogy megyünk.-lépett mellénk Sungjong.
-Megyek.-sóhajtott nagyot Yeol én pedig azt hittem menten meghalok mikor elengedett.
-Bocs Ayu.-mosolygott rám Sungjong.
-Nyugi Myungsoo-t ölöm meg érte.-mosolyogtam rá kedvesen a visszafogott fiúra, ő pedig ott hagyott minket.
-Akkor nekem mennem kell.-húzta el a száját Seongyeol.
-Rendben.-biggyesztettem le az ajkaimat.
-Szia.-adott egy hosszú puszit az arcomra amitől azt hittem elolvadok. Ahogy ott hagyott a fejem vér vörössé vált.
-Szia.-habogtam a távolodó alakjának-Utállak Myungsoo.-morogtam mikor felébredtem az ájultságból. Oda csoszogtam a többiekhez s ledobtam magam.
-Mi a baj?-kérdezte Cheolyong.
-Mi? Ja. Semmi.-habogtam.
-Myungsoo rosszul lett azért mentek el.-mondta derekamat átkarolva Changsun.
-Tudom. Seongyeollal táncoltam amikor odajött Sungjong.-dőltem neki.
-Na szóval, ha már nincs itt a kis cuki pofa.-kezdte vigyorogva Joon-Akkor velem alszol az éjszaka.
-Álmodozz csak.-nevettem el magam.
-Ez nem álom lesz.-húzott vissza mikor el akartam tőle jönni és elkezdett csikizni.
-Changsun ha még egyszer megcsikizel kikaparom a szemed.-röhögtem.
-Király.-vigyorgott-Kalóz leszek.
-Idióta.-forgattam a szemeimet nevetve. Amíg ők még nevetve társalogtak én szépen lassan be punnyadtam. A cola-mat lötykölve figyeltem milyen idiótaságok jutnak eszükbe.
-Na, menjünk haza, mert Ayu a végén bealszik.-mosolygott rám a bátyám.
-Ez egy jó ötlet.-húz fel a derekamnál fogva Changsun s a kocsi felé kísért. Beültem a hátsó ülésre s középre toltak. Mellém beült Sanghyun és Joon hogy közre fogjanak. Én fejem bátyám vállára hajtva alig vártam hogy befekhessek a meleg ágyikómba. Nem is észlelve hogy haza értünk, bátyám kihúzott a kocsiból s a vállára dobott.
-Aucs.-keltem fel s lógtam a állán.
-Jó reggelt hercegnő.-vigyorgott én pedig ahogy lógtam a farába csíptem.-Héé.-ugrott egyet.
-Legközelebb nem dobálsz.-kuncogtam.
-Mondtam én hogy aludj velem.-vigyorgott Changsun rám.
-Senkivel nem alszok.-csaptam a bátyám fenekére.
-Héé. Ne az én hátsómon nyomatékosítsd a mondandódat.-dobott rajtam egyet mire azt hittem kiköpöm a gyomrom.
-Még velem sem?-nézett rám kiskutya szemekkel Cheolyong.
-Te úgy is átjössz, ha rosszat álmodsz.-mosolygok rá.
-Tényleg?-fordul felé Changsun kíváncsi szemekkel.
-Hát.-vakarta meg a tarkóját Mir-Mikor rosszat álmodok igen.
-Ez így nem éri.-háborog Joon mint a tenger.
-Ne csobogjál kis patak.-szólok neki mikor felértünk a lépcsők tetejére-Ő legalább cuki mikor alszik. Te megy úgy össze szorítasz, hogy megfulladok.-kuncogtam.
-De csak mert szeretlek.-röhögte el magát.
-Érzem mikor veled alszok.-kuncogtam-A szereteted nehéz.
-Na menj aludni.-állított Sanghyun a lábamra és befordított a szobám felé, majd rávágott a seggemre.
-Hé.-pislogtam rá, de mire megfordultam röhögve berohant a szobájába.
-És még én vagyok a legfiatalabb a családban.-forgattam meg a szemeimet.
-Mellesleg én szomjas vagyok.-dobbantottam egyet.
-Seungho a konyhában van. Jó éjt.-adott egy puszit Joon majd bement a szobájába.
-Alhatok veled?-kérdezte suttogva Mir.
-Persze szívem.-simogattam meg az arcát-De én most lemegyek inni, feküdj le és próbálj meg elaludni, én pedig majd jövök.
-Rendben.-ugrált be a szobájába, gondolom azért hogy levetkőzzön és felvegyen valami alvós cuccot. Én pedig lementem a konyhába hogy igyak valamit, mert kiszáradok.
-Te is éhes vagy?-kérdezte tőlem Seungho teli pofival.
-Nem.-kuncogtam el magam, mert körülbelül úgy néz így ki mint egy hörcsög-Csak szomjas vagyok.
-Miről beszélgettetek Seongyeollal, amikor táncoltatok?-érdeklődött miközben tömte magába a kaját.
-Hát... Megkérdeztem hogy tetszett neki a debüt.-ültem fel a pultra.
-Na és?
-Azt mondta tetszett neki.-pirultam el.
-Éééééssss?-nyújtotta el-Ne kelljen már harapófogóval kihúzni belőled.
-Elhívott randira.-mosolyogtam Seunghora aki felpattant és körbeugrálta az asztalt mert hogy "ő megmondta".-Szerinted, át fog verni?
-Figyelj noona.-ült le és tömte újra a buciját-Yeol-t én nem olyannak ismerem hogy átvágjon.
-Changmin-t sem olyannak ismertük.-sütöttem le a pillantásom.
-Changmin egy aljas szemétláda.-morogta Ho. A nevével már megbarátkoztam annyira hogy nem omlok össze teljesen ha meghallom, vagy kiejtem. Mikor a nővéremék koncertjén voltam először, akkor csavarta el a fejem. Én mint hiú kislány oda voltam érte, már pont azt akartuk bejelenteni a világnak hogy együtt vagyunk mikor egy másik lánnyal láttam őket a TV-ben. Teljesen egymásra mászva öntötték ki a szívüket a nézőknek hogy ők mennyire szeretik egymást. Következőre mikor találkoztam vele, vagy is mikor átjött mert nem vettem fel neki a telefont és nem válaszoltam az üzeneteire sem. A beszélgetésbe, jobban mondva a kiabálásunkba nem gondoltam bele újra mert csak megint fájna. -Megint eszedbe jutottak az emlékek ugye?-kérdezte csendesen s lágyan lefejtette a műanyag poharamról a szorító ujjaimat.
-Lényegtelen.-ráztam meg a fejem-Jó éjt Seungho.-adtam egy puszit az arcára s felfutottam a szobámba. Mir már édesdeden aludt, de mikor lefeküdtem mellé mint egy kis majom kapaszkodott belém. Haját kisimítottam az arcából, annyira édes. Nagyon szeretem őket. Nem tudom mihez kezdenék ha másik dorm-ba raknának, a debüt miatt.
Másnap reggel Cheolyong ébresztgetett hogy engedjem el mert neki menni kell próbára.
-Ne menj már el.-nyüszögtem és még jobban belé kapaszkodtam.
-Jöhetsz velünk próbára.-kuncogott és most nem próbált feszegetni.
-Oké, fél pillanat és felöltözök.-kászálódtam le az ágyról-Addig legyél jó kispárna és maradj ott.
-Nézzelek ahogy öltözöl?-lepődik meg-Ebben benne vagyok.
-Mi?-fordultam meg.
-Semmi semmi.-kuncogott. Gyorsan magamra rántottam egy kék macska nadrágot és egy fekete lezser toppot.-Gyors voltál.-néz rám Cheolyong.
-Na most már megint kispárna vagy.-ugrok mellé az ágyra és a mellkasára fekszek.
-Nekem is fel kéne ám öltözni.-neveti el magát és a loboncomat kiszedi az arcomból.
-Annyira babrás pasi vagy.-morogtam és elindultam lefelé. Mir berohant a szobájába hogy felöltözzön én pedig ledobtam magam Seungho mellé a kanapéra és őt vettem birtokba kispárnának.
-Kispárna?-kérdezte Seungho miközben átfontam a karját és a vállára hajtottam a fejem.
-Miből találtad ki?
-Tippeltem.-mosolygott rám-Menjünk.
Egészen a próba kezdetéig csüngtem Ho-n mint egy kiscica az abroszon. De mikor már elkezdődött nem lehettem matrica, így nagy nehezen lefejtettem magam róla, s leültem a sarokba. Egy ideig bámultam őket, de meguntam és inkább az ablakon kilesve néztem a járó kelőket. A pocakom megmordult ezért gyorsan kislisszoltam a büfébe valami harapnivalóért. Betározva müzli szelettel és csokival léptem el a pulttól s vánszorogtam vissza a fiúkhoz.
-Ayumi.-hallottam a nevem s reflexszerűen megfordultam, de nem láttam senkit. Olyan volt a hangja mint Dongwoo-nak így mikor láttam hogy nincs itt egyik Infinite-es sem ajak lebiggyesztve mentem tovább.
-Mi az?-nézett rám Byunghee mikor beléptem.
-Semmi.-pislogtam nagyokat-Mi lenne?
-A kajára értettem.-röhögte el magát.
-Jaaa hogy ez?-mutattam fel a kezemben lévő müzli szeletet.-Müzli szelet. Kérsz?-nyújtottam felé azt amibe beleharaptam.
-Naná.-harapta le a háromnegyedét.
-Tudtam hogy zabagépek vagytok mind. Ezért pakoltam fel magam.-mutattam a zsákmányt.
-Te vagy életem szerelme.-hüledezett Go.
-Na mi az, most nem a hercegnéd vagyok?-nevettem el magam.
-De az is.-kuncogott és teljesen kiraboltak. A telefonom rezegni kezdett s jelezte hogy SMS-t kaptam.
~Ma is próbán vagy? By:Yeol~
Eléggé meglepődtem hogy SMS-t kaptam tőle, de bevallom őszintén nagyon örültem is neki.
~Nem, bátyámék próbáján vagyok. Miért?~
Írtam a gyors választ.-Héé.-nyúltam a zsebembe és akkor vettem észre hogy nincs már benne csoki.
-Mi az?-lepődtek meg.
-Ti kiraboltatok?-pilláztam körbe.
-Hozol még?--nézett rám könyörgőn Changsun.
-Hozok.-forgattam meg a szemeimet.
~Akkor nem őrültem meg. Kkkkk By: Yeol~
Olvastam a következő üzenetét mikor a büfé előtt álltam.
~Miért őrültél volna meg?~
Újra kiraboltam a büfé csoki és müzli szelet készletét. Szatyorba pakolva fordultam el a szerzeménnyel mikor Yeol termett előttem.
-Te Jézus isten.-kaptam a szívemhez mert azt hittem menten szív bajt kapok úgy megijedtem.
-Ennyire ijesztő vagyok?-nézett végig rajtam.
-Hát, tudod mikor valaki háta mögé lopózol. Megijed az ember.-lélegeztem mélyeket.
-Soyun is mindig megijed.-kuncogott-Ő még képes hasra vágódni is.
-Köszi az infót.-kuncogtam én is vele.
-Hová lenne kedved elmenni holnap?-kérdezte s közelebb hajolt hozzám.
-Nem tudom.-pislogtam hatalmas szemeibe és még a nevem is elfelejtettem.
-Biztos szeretnél valahová elmenni.-mosolygott rám féloldalasan én pedig olvadás közeli állapotba kerültem.
-Mikor így mosolyogsz, azt is elfelejtem hogy ki vagyok.-bukott ki a számon az igazság.-Ezt most ki is mondtam?-ráztam meg a fejem.
-Igen, ki.-kuncogott s felkísért a próba terem ajtajáig.
-Hétkor megfelel?-kuncogott még mindig.
-Ha addigra sikerül ki kuncognod magad akkor igen.-vigyorogtam rá.
-Bizonyára sikerül.-mosolygott újra féloldalasan.
-Ughm.-nyeltem egy nagyot.
-Akkor holnap hétkor.-hajolt közel és a szám sarkára adott egy puszit. A szívem mint egy tornádó kezdett el tombolni.-Szia.-mosolygott rajtam ahogy teljesen lefagyva néztem rá.
-Sz-Szia.-makogtam.
-Hol vagy már Park Ayumi?!-tárta ki az ajtót Sanghyun.-Ughm. Mit álldogálsz te az ajtóban?
-Mi?-tértem vissza a jelenbe-Ja, tessék.-adtam a kezébe a szatyrot, s visszabotorkáltam a sarkomba.
A fiúk próbája nagyon gyorsan eltelt, mire feleszméltem már otthon ültünk az asztal körül és ettük a vacsorára rendelt pizzát.-Jó éjt.-hagytam ott őket és a szobámba támolyogva teljesen elfogott az álmosság. Az ágyamba lerogyva szundítottam el. Mikor felébredtem s lebotorkáltam a nappaliba az teljesen üresen állt. Biztos próbán vannak, ásítottam hatalmasakat. Mivel nekem ma még szabadnapom van, így azt csinálok egész nap amit akarok.
-De nekem nincs kedvem semmit csinálni.-motyogtam s ledobtam magam a kanapéra-Utálok egyedül lenni.-öleltem meg az egyik kispárnát. A napom abból telt hogy kapcsolgattam a TV-t, de az agyam egész nap az este hét órát várta. Minden percben az órát lestem.-Nagyon hosszú nap lesz.-nyüszögtem. A fekvés minden formáját kipróbálva már lógtam le a kanapéról mikor megjöttek hat órakor a fiúk.
-Mit csináltál ma?-ült le mellém Thunder.
-Feküdtem.-kászálódtam vissza az eredeti ülőhelyzetbe-Mennyi az idő?
-Negyed hét.-nézett Sanghyun a telefonja kijelzőjére.
-Jájzus!-kiabáltam-Akkor húzok készülődni.
-Hová készülődsz?-értetlenkedett a bátyám.
![]() |
| Randi ruhám. |
-Randim lesz!-kiabáltam miközben futottam a szobám felé.
-Kivel lesz randija?-hallottam ahogy a bátyám idegesen hátra löki a kanapét. Gyorsan felvettem a kedvenc lila pánt nélküli ruhámat és hozzá egy lila magassarkút.-Park Ayumi!-viharzott be a szobámba Thunder, mikor éppen a számra tettem fel az utolsó ajak fény réteget.
-Mi az?-pislogtam rá.
-Azta de szép vagy.-torpant meg a szobám közepén.
-Köszönöm szépen.-nyomtam egy puszit az arcára s felkaptam a mobilomat s egy kis kézitáskába tettem. A csengőnk hangja miatt lefagyva hallgatóztam.
-Ayumi!-kiabált nekem Seungho. Gyorsan magamra fújtam a kedvenc parfümömből és indultam le hozzájuk. A lépcső tetején megálltam egy fél pillanatra s vettem egy utolsó mély lélegzetet. Lassan lépkedtem le, s a lábam elé néztem nehogy leboruljak mint már meg annyiszor.
-Szia.-álltam Yeol elé.
-Szia.-pislogott nagyokat-Gyönyörű vagy.
-Köszönöm.-pirultam el.
-Indulhatunk?-kérdezte mosolyogva.
-Igen.-tárta ki nekem az ajtót.
-Egy pillanatra Yeol kérlek.-szólt neki Sanghyun.
-Kint megvárlak.-mosolyogtam rá s egy taxi állt előttünk.
-Ígérem vigyázok rá.-hallottam Yeol hangját nem sokkal később.-Hölgyek előre.-nyitotta ki nekem a taxi ajtaját.
-Köszönöm.-ültem be, s becsukta utánam az ajtót, majd a másik oldalról beült mellém.
-Indulhatunk.-szólt előre a sofőrnek.
-Hová megyünk?-pislogtam rá kiscica szemekkel.
-Az titok.-kuncogott. Nem sokat ment az autó s megállt egy étteremnél. Kitárta nekem megint csak az ajtót és segített kikászálódni. A recepciós pulthoz lépve volt időm kicsit körbe pillantani. Az étterem hatalmas, a színek harsányak és nagyon-nagyon sok ember van itt.-Lee Seongyeol névre van foglalásunk.-mondta Yeol.
-Kérem kövessenek.-mondta a magas férfi. A pasin szmoking volt és nyakkendő és olyan magas hogy én álmomban sem nőnék meg ilyen magasra. Mikor az asztalhoz értünk kihúzta nekem a széket.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá a hatalmas emberre, s ő is vissza mosolygott.
-Mit gondolsz?-kérdezte Seongyeol mosolyogva.
-Teljesen megleptél.-pirultam el.
-Jó vagy rossz értelemben?
-Te mindig a jó értelemben.-bújtam el az étlapom mögé.
-Jó estét kívánok.-jelent meg a pincér-Mit hozhatok?
-Jó estét.-köszönt Seongyeol. Leadtuk a rendelésünket én közben Yeolt pásztáztam végig. Egy farmer nadrág és egy rövid ujjú ing volt rajta.-Mit nézel?-pillantott hátra hogy lássa.
-Semmit.-sütöttem le a pilláimat. Mikor kihozták nekünk a kaját nevetgélve ettünk.
-Mellesleg honnan jutott eszedbe a pezsgőbe só?-nevetett.
-Megláttam a sót és megláttam a pezsgőt. Agyban kombináltam és lássunk csodát gusztustalan.-kuncogtam-De a legnagyobb művem az volt mikor Changsun kávéjába tejszín hab helyett borotva habot nyomtam.-fojtottam el a nevetést.
-Juuuj.-kuncogott-Tényleg kis boszorka vagy.-mondta mikor kiléptünk az étterem ajtaján.
-Ezt bóknak veszem.-kuncogtam s belé karoltam.
-Annak is szántam.-karolta át a derekam. Időközben besötétedett s a lámpák fényei alatt lépkedtünk nevetgélve.
Az ajtónkban megállva vissza fordultam és belenéztem azokba a csodás szemekbe.
-Nagyon jól éreztem magam.-mosolyogtam rá.
-Én is.-mosolygott.
-Szia.-mosolyogtam rá újra és beléptem az ajtón.Hátam a csukott ajtónak döntve hallottam ahogy ő is elköszön. Mikor az utolsó lépcsőn hallatszott lábának a dobbanása gyorsan kinyitottam az ajtót és odafutottam hozzá. Ajkára tapasztottam az enyémet. A szám tűz forróvá vált ahogy hozzáért az övé. Hajába túrtam ő pedig magához szorítva tartotta a csípőmet.
-Upsz.-pislogtam nagyokat mikor elért az agyamig mit csináltam-Bocsánat.-vörösödött el a fejem.
-Holnap próba után?-kérdezte kuncogva.
-Rendben.-mosolyogtam fel rá.
-Szia.-ejtette ki halkan a hangokat s egy utolsó és mély csókot nyomott a számra.
-Szia.-remegett a hangom. Beszállt egy taxiba és elhajtott én pedig álltam kint a ház előtt mint egy kiskutya aki várja a gazdáját. Lassan feltántorogtam a szobámba és ruhástól az ágyba dőlve peregtek le újra az események az emlékeimben.
2013. október 28., hétfő
Man in Love~ (Infinite) Soyun: 7. Fejezet
Ayu csodás volt, szép volt a ruhája is, és a hangja is. Ámulva néztem, gondoltam, hogy tehetséges, de ennyire?
-Te, hallod már, elfelejtettem mondani, hogy... Jézus, mit ijedezel? - mondta Yeol amikor ránéztem, persze kicsit beletekeredtem a függönybe, mivel majd orra buktam ijedtemben. A függöny közel volt, és megtartott.
-Te retardált állat! - csaptam mellkason. -Na mondjad. - néztem Ayura aztán vissza öcsémre. Öcsém szeme rajta maradt Ayun, Én pedig hol öcsémet, hol Ayut néztem. -Kyaaa! Tetszik Ayumi? - szegeztem a kérdést az öcsémhez.
Troll King olyan vörös lett mint a mellény ami rajta volt.
-Ha elhívom randira, szerinted eljönne? - kezdete zavartan.
-Szerintem biztos. - veregettem vállon. Aztán pedig mentem segíteni Sungjongnak, mert beakadt a mikroportja. Közben Ayu is végzet, láttam is ahogy Dongwoo felkapja, jót mosolygtam a benga állaton.
Szokása engem is felkapdosni, mint egy pihét. A múltkor picit tovább aludtam, mert egész este a ruhákat pakolgattam, oszt Woo bejött, kiszedett az ágyból és mint egy menyasszonyt, karjaiban vitt a konyhába. Bosszúból beleharaptam a vállába, Ő meg a pultra ültetett. Kezembe adta a fakanalat és azt mondta: Kérünk reggelit asszony!
Aznap két órát nem beszéltem vele. Ott fetrenget nekem, hogy szóljak már hozzá, mert lefejeli a falat. Mondtam neki, hogy hajrá, mire két órát elvolt ezzel az egy szóval. Aztán mentek fellépésre, este pedig rajtam landolt, és azt mondta, mondjak valamit mert Soyun elvonási tünetei voltak egész nap. Erre bejött Woohyun kérdezni valamit, de végül az lett belőle, hogy egy: Kicsi bukó nagy rakást kíván, ráfeküdt Woo hátára. Mondanom se kell, hogy erre mind a heten rám telepedtek. Én meg ott feküdtem alattuk, mint a leveli béka az uthengerrel való randi után.
-Min mosolyogsz? - kérdezte Sungjong.
-Csak eszembe jutott a múltkori, amikor Én voltam a rakás alja. - mosolyogva néztem fel rá.
-Kicsit összenyomtunk. - kuncogott.
-Kicsit? Porszívót kellett hozni, hogy felkaparjatok onnan. - nevettem el magam és a mellkasának dőltem.
-Soyun! - jött oda Ayumi.
-Ayu, csodás voltál. És bocsánat, hogy nem mentem oda hozzád, csak Sungjong kicsit beakadt a mikroportjába. - öleltem meg.
-Semmi baj. - mosolygott. -De most gyorsan átvedlek, mindjárt jövök. - rohant el.
-Asszony! Segíts! - rontott nekem Woo. Már nem szólok az asszony megnevezésre.
-Mi a jó Istent csináltál már? - fordultam hozzá. Háttal állt, nem jól rakta be a szíjjat. Megfordítottam, elől pedig leguggolva próbáltam valahogy visszarakni a csattot. Woo meg a perverz feje. Kár volt felnézni.
-Álmodban. - csaptam a combjára. Elröhögte magát.
Vagy öt percet baszkuráltam azt a hülye csattot mire végre beakadt rendsen.
-Kész? - nézet rám.
-Elvileg. Táncolj egy kicsit. - mondtam. Neki állt a Paradise koreonak. Mire kipattant. -Nem jó. Hol a másik szíj?
-Otthon. - mondta mint egy csínyen kapott gyerek.
-Franc vigye el. - fogtam a fejem. Ekkor fogtam meg a hullámcsattom. Kivettem, így kiszabadult a frufrum. Újra leguggolva becsatoltam, volt egy kis rés abba beraktam a csattot, majd bekapcsoltam, és rányomva beakasztottam a két sarkot. -Na most próbáld. - álltam fel. Szerencsére rajta maradt a nadrág. Mivel picit fogyott, nagy lett rá a nadrág, és mostmár szíj kell hozzá.
-Köszönöm. - mosolygott.
-Van mit Mackó!
-Szeretem ha Mackónak hívsz! - borult rám.
-Jézusom, megfolytasz. - nyöszögtem.
-Ja, bocs. - engedett el.
-Infinite! - kiabált az operátor.
Yeol szokásos puszi arcra után már ment is. Én addig elpakoltam mindent.
Fellépés után Én, Ayumi, az MBLAQ fiúk, és az öcsémék, elmentünk egy kluba.
Persze Én nem ittam, mert vezetek.
-Te, figyeled, hogy mik vagyunk az egyedüli nők? - néztem Ayura.
-Ennyi kannal a legjobb. - nevetett. Vele nevettem.
-Noona, gyere velem táncolni. - ugrált előttem Sungjong.
-Te pedig jössz velem! - jött Dongwoo tornado és elrángatta Ayut. Sungjong megfogta a kezem, és húzott táncolni. Azt hittem úgy fogunk táncolni mint Ayu és Dongwoo, hülyéskedve, de helyette, közel húzott magához, és úgy táncoltunk a ritmussal. Láttam amikor Dongwoo hozzá simult Ayuhoz, erre öcsi lekérte Ayut Wootól, aki fogta Woohyunt, és elrángatta a pulthoz. Sungyeol féltékeny ám.
Lassan a gyors ütemű zene, átvált lassú számra. Sungjong kicsit félénken ugyan, de átkarolta a derekam, és ha lehetséges, még közelebb húzott magához. Bal kezem a jobb karjára raktam, bal kezem pedig a tarkójára simitottam. Olyan jó volt így vele. Ilyen közel lenni hozzá, érezni az illatát. Nem tudom miért, de az orrommal megcirókáztam a nyakát, amitől láttam, hogy tiszta libabőr lett, és megborzongott. Semmit se ittam, de részeg lettem. Tőle.
Ajkaimmal is hozzá értem bársonyos bőréhez, szemeim be is csuktam, hogy csak érezzem. Szorosabbra fogta a karjait a derekamon, majd bal tenyere a lapockáim közzé simult.
Kicsit eltávolodtam tőle, cica szemeit rám szegezte, és olyan lágyan nézet rám, hogy majdnem ott lettem cseppfolyós. Érezni akartam az ajkait, de sajnos, ezt meghiúsitották, épp, hogy hozzá értem az ajkaihoz, Myungsoo jelent meg, full részegen.
-Yun.. ne tedd ezt velem - csuklott. Közben elengedtem már Sungjongot, és Őt tartottam.
-Menjünk ki, jó? - mondtam lágyan, tudom már kezelni a részeg pasikat. Bólintott. -Sungjong, szólj a többieknek, hogy megyünk. - néztem Jongiera. Bólintott, rám mosolygott és már ment is szólni nekik, Én pedig kitámogattam L-t a kocsihoz. Beszélt is valamit, de egy szót se értettem. -Figyelj szívem! - kocsinak támasztottam és megfogtam az arcát.
-Figyelek. - próbált befókuszálni.
-Kinyitom a kocsit, Te addig állj meg, jó? Menni fog? - bólintott. Felsóhajtottam, és kikotortam a kulcsot a zsebemből, kinyitottam a kocsit meg az ajtókat, aztán meg azt néztem, hogy L fordul a kocsi farához, és bumm. Fogott egy kis rókát. Remek. Segítettem neki tartani magát. Közben jöttek a többiek is. Hoya, Woohyun, Dongwoo egymást támogatták. Sungyeol és Sunggyu egymás mellett jöttek, elég jó állapotában, csak mosolyogtak és dumáltak. Jongi cica pedig egy vizet hozott kifelé.
-Tessék, láttam, hogy hány, visszamentem egy vízért. - nyújtotta.
-Köszönöm. - vettem el. L felegyenesedett, adtam neki vizet. -Kibirod hazáig? - töröltem meg az arcát.
-Igen. - motyogta. Beültünk, L mellé Jong ült, előre öcsém, hozzám, a többiek pedig egymáson. Haza vezettem, kipakoltunk mindenkit, aztán Én elmentem zuhanyozni.
Már az ágyban voltam amikor Yeol jött be hozzám.
-Ayuval randizni fogok, holnapután, ugye segítesz? - huppant le mellém.
-Persze, kérned se kell. És amúgy... mi a helyzet? - fordultam úgy, hogy lássam.
-Már akkor láttam jó párszor amikor még nem jöttél vissza. Ugye Thunder tesója, szóval volt jó pár fellépésen. - mondta.
-Tényleg? Mondhatad volna.
-És, azt hiszem szerelmes vagyok. Te tudod a legjobban, hogy eddig egyszer voltam szerelmes, és fájdalmas volt akkor az egész, mivel kihasznált. Szerinted érdemes ebbe belekezdeni? Vagy elég ha csak randizunk? - dőlt a mellkasomra.
-Ayu nagyon jó fej lány, látszik rajta, hogy tetsszel neki. Nem hiszem, hogy bármi hátsó szándéka lenne ellened. Hyeot pedig tudod, hogy utáltam, és már első pillanattól fogva ellenszenves volt, de Ayumi más, benne megbízom. Jó kezekben leszel, ha randinál többet akarsz majd. És ha lehet, használjatok majd gumit. - poénkodtam.
-Mi lenne velem nélküled? - sóhajtott.
-Fél lábú lennél, kopasz, fogatlan...
-Jó jó, költői kérdés volt. - nevetett.
-Szeretlek öcsi, és nem hagyom, hogy bárki ártson neked. Még Ayu se. - mondtam komolyan.
-Én is téged. Jó éjt. - adott egy homlok puszit és elment a szobájába aludni.
Hasra fordulva feküdtem, és pislogtam a falra. Nem tudtam elaludni.
Halkan nyilt az ajtóm, azt hittem Yeol se tud aludni, azért jött vissza, de nem Ő volt.
-Sungjong? - kérdeztem. -Miért nem alszol? - pislogtam rá.
-Elfelejtettem valamit. - mondta. Leguggolt elém, letérdelt, és az ajkaimra tapadt. Úgy meglepődtem, hogy levegőt elfelejtettem venni. Elhúzódott, csak pislogtam rá, végül kapcsoltam, megfogtam az arcát, és megcsókoltam. Hátra dőltem, Ő pedig jött velem, rajtam landolt. Hajába túrva nyaltam meg az ajkait, mire készségesen engedte be a nyelvem a szájába. Pihegve vált el tőlem, Én pedig a nyakát vettem célba. Aztán észbe kaptam, és eltoltam. Ha folytatom. Nem fogok tudni megállni, és akkor megrontok egy 19 éves fiút.

Man in Love~ (Infinite) Ayumi 6:Fejezet~
Reggel mikor felkeltem Soyun még aludt így gondoltam írok neki egy levelet hogy én próbára mentem de mikor visszamentem a szobába fent volt.
-Jó reggelt. Hogy vagy?-kérdeztem tőle bár láttam nincs tisztában teljesen azzal hol van.
-Pocsékul. Hol vagyok?-kérdezte és csiga lassúsággal próbált felülni.
-Nálunk vagy, tegnap eléggé tacsra vágtad magad. Ültem le mellé óvatosan hogy ne boruljon fel.
-Mond hogy nem csináltam hülye dolgot.-szorította össze a szemeit.
-Hát, kicsit közelről megcsodáltad Myungsoo manduláit.-fojtottam el egy kis vigyort.
-Jó isten.-mélyesztette arcát a tenyerébe.
-Na, de beírtam a számom a telódba, szóval számot cseréltem. Amúgy nekem mennem kell. Fürdő jobbra, ruha a gardróbban válassz nyugodtan. Meg itt egy napszemcsi.-nyomtam a kezébe mert úgy látom elég szépen csatra vágta magát az éjjel-És szeretném ha este eljönnétek a debütálásomra.-mosolyogtam rá.
-Persze, csak éljem túl az otthoni fejmosást és szembe tudjak nézni Myungsoo-val.
-Sok sikert. Szia.-álltam fel és gyorsan mentem próbára.
Az autóban nyugtató zenéket kapcsoltam mert hihetetlenül ideges vagyok az este miatt. Leparkoltam a J.Tune-nál és remegő térdekkel másztam fel a harmadik emeleti próba termembe. Kicsit előbb értem be mint kellett volna így átvettem néhány tánc lépést amit Cheolyonggal fogok előadni. Gyorsan beszolmizáltam mikor éppen az MBLAQ-s srácok léptek be hozzám.
-Tudtam én hogy itt leszel.-kapott fel a vállára Mir.
-Inkább gyere próbálni mert az ideg elkap.-kapaszkodtam meg a fejében.
-Jó leszel goyangi.-vett le Changsun Mir válláról s talpra állított.
-De mi lesz ha félremegyek egy hanggal? Vagy egy lépést kihagyok? Áhh nem megy ez nekem.
-Park Ayumi!-kiabált rám Sanghyun.
-Mi van?-fordultam felé.
-Mondtam én hogy könnyű lesz?-állt meg tőlem pár centire s bámult.
-Ha jól meg gondolom Sanghyun.-tartottam kis szünetet-Igen, mondtad.
-Tényleg?-inogott meg értelmileg.
-És még te akarsz engem bátorítani.-forgattam a szemeimet s leültem inkább nyújtani.
-Jó leszel Ayu.-húzott fel Seungho és a kezembe adta a mikrofonomat.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá-Na gyerünk!
-Nem kéne megvárni a táncosokat?-kérdezte Byunghee körbepillantva.
-Ha le kell ülnöm megőrülök.
-Akkor inkább a próba.-nézett jelentőségteljesen Cheolyong.
-Helyes. Akkor először a közös dalt, utána meg a többit végig éneklem ha a táncosaim itt vannak.
-Akkor hajrá.
A dalunk címe ~True Love~ . Arról szól hogy van egy szerelmes lány, annyit a fiú mindig bánt. Egy napon a lány meghal és a fiú rájön hogy ő is szerette a lányt, s a lány angyalként visszatér hogy vigyázzon a szerelmemre. A srác nem bírja tovább s öngyilkos lesz, s mikor meghal meglátja a lányt örökké vele marad.
Az én lassú részemmel kezdődik, majd Cheolyong gonosz rappjével folytatódik. Újra az én lágy részem majd újra egy gonosz rapp s végül az én részem siratós és legutoljára Mir őszinte szerelmi vallomás rappbe foglalva.
-Ez oltári volt.-töri meg a dal csendjét Saejin. Saejin az én fő táncosom és egyben legjobb barátnőm s őszinte kritikusom.
-Szia Saejin.-mosolygok rá és ellépek Cheolyongtól.
-Hol vannak a többiek?-nézek a háta mögé.
-Az estéjük pokol lesz ne félj.-bólint. Saejin olyan lány aki az úgy nevezett csendes gyilkos társadalomba tartozik. Amíg úgy mennek a dolgok ahogy ő akarja nincs probléma, de ha a táncosai mint például most is késnek. Képes végigkiabálni az egész napot úgy hogy nem reked be.-Végre hogy itt vagyok.-kiabálja le a fejét a táncosainak.
-Bocsánat hogy késtünk.-sütik le a szemüket.
-Semmi baj.-nézek jelentőség teljesen Saejin-re.
-Álljatok be csürhe banda!-kiabál rájuk.
-Javíthatatlan vagy.-forgatom meg a szemeimet.
-Nektek meg vagy leültök és csendben figyeltek vagy elhúzhattok.-mutat a bátyámék felé.
-Én... Mi szerintem inkább leülünk.-makog Changsun.
-Akkor gyerünk.-csettint egyet neki Saejin és beáll a táncosai elé-Jössz Ayu?-kérdezi tőlem kedvesen. Hát igen ezért jó hogy jóban vagyunk, én vagyok az egyetlen akivel nem kiabál.
-Jövök.-mire kétszer végigtáncoltuk az egész koreográfiát és végigénekeltem minden dalt fáradtan dőltem ki.
-Jó volt.-vág hasba Saejin.
-Akkor ne bántsd a hasam mert kiütlek.-fordultam hasra és lihegtem mint egy kiskutya.
--Jók voltatok.-pattog oda hozzám Sanghyun.
-A síromra vörös rózsát kérek.-fejeltem meg a padlót.
-Baka!-kiabál rám Saejin. Ja igen, azért használja rám a hülye japán kifejezését mivel ő Japán származású.
-Én is szeretlek.-csapkodtam meg a combját.
-Na menj haza, zuhanyozz le és menj el a sminkeshez meg ilyenek, s két óra múlva a színpadnál találkozunk.-fordulok a hátamra és segít felállni.
-Addig meg eszem az ideget.-morogtam.
-Ha annyira ízlik.-vont vállat-Irány zuhanyozni!-kiabál Saejin a táncosoknak.
-Pabo.-forgatom meg a szemeimet.
-Nagy gyerünk goyangi menjünk haza.-fogja meg a csípőm egyik oldalról Changsun másik oldalról Seungho. Mivel két kocsival jöttünk így a többieket Changsun vitte haza engem pedig Seungho furikázott.
-Szerinted Seongyeol eljön?-kérdeztem egy kis csend után.
-Elhívtad?-kérdezte rám sandítva.
-Háát...-borzoltam hátra a hajam-Soyunnak szóltam hogy jöjjenek.
-Szerinted ő szól nekik?
-Szerintem igen, mivel Yeol nővére.
-Thunder tud róla?-kérdezte sandán.
-Nem.-hajtottam le a fejem. Seungho az egyetlen akinek mindent elmondok a világon. Ő a legjobb barátom, mindenben segít és bízom benne.
-Nyugi szerintem eljönnek.-mosolygott rám.
-Szeretlek oppa.
-Én is szeretlek noona.-kuncogott.
Leparkolt a házunk előtt s gyorsan elrohantam zuhanyozni. Magamra kaptam valami ruhát mivel bent úgy is egy különleges ruhát fogok kapni így mindegy mit veszek fel.
![]() |
| Fellépőruhám. |
-Majd gyertek!-kiabáltam el magam miután megérkezett a taxim ami elvisz a sminkeshez, fodrászhoz. Beültem és gyorsan odaértünk. A sminkes egy vadító ördögi sminket csapott rám körülbelül negyed óra alatt. Átvitt a fodrászhoz. A hajamat enyhén loknisra, kócosra s felturbózottra varázsolták egy óra alatt. Mire odaértünk a színpadhoz rengeteg rajongó állt sorba hogy bejuthasson így nekem az egyik hátsóajtón kellett belopózni. Ott vártak már az öltöztetők egy vadító fekete ruhával amibe belegyömöszöltem magam. A fellépés előtt pár pillanattal Soyun jelent meg.
-Szia Ayu.-köszönt miközben én a számat rágtam.
-Most akartalak hívni.-öleltem meg.
-Nyugi, jó leszel.-bíztatott-Innen a színpad mögül foglak nézni és szorítani. De most megyek mert Yeol keze kiszakad annyira integet.-pillantottam Seongyeolra amitől egy kicsit megnyugodtam.
-Rendben.-mondtam és rá mosolyogtam.
-Ayu. Tartozol egy tánccal!-kiabált nekem Dongwoo amire mind a ketten elnevettük magunkat.
-Sok sikert, ügyes leszel.-bíztatott. Seongyeolra néztem ahogy Soyun ment feléjük s rám mosolygott és azt tátogta jól nézel ki.
![]() |
| Angyal ruhám |
-Köszi.-suttogtam neki mosolyogva.
| Szárnyaim |
-Te jössz!-kiabálta nekem az egyik operátor és a zene ritmusára kilépkedtem a színpadra. Végig táncoltam és énekeltem öt dalt majd lerohantam hogy átvegyek a másik ruhát amit a Cheolyonggal való dalunkhoz hordok. Egy hosszú fehér ruha hatalmas angyal szárnyakkal. S már újra a színpadon voltam és előadtuk a dalt. Mindenki tombolt én pedig azt hittem majd kibújok a bőrömből úgy örültem mikor lejöttem a színpadtól.
-Oltári jó voltál.-kapott fel Dongwoo.
-Ez rohadt jó volt.-vigyorogtam s mindenki gratulált a fellépéshez.
-Szupi volt.-vigyorgott Saejin és adott egy pacsit.
-Jól áll neked az angyal jelmez.-vigyorog rám Yeol.
-Hidd el hogy ő inkább az ördög mint egy angyal.-szólt neki Sanghyun.
-Ne akard kihívni magad ellen a sorsot oppa.-kacsintottam rá.
-Ezt meg kell ünnepelni valamivel!-kiabálja el magát Myungsoo.
-Ebben kivételesen én is benne vagyok.-hajtja le a fejét Seongyeol és rejti el a mosolyát. Miért vigyorog? Soyunra sandítottam aki Sungjonggal társalgott valamiről. Fura.
-Rendben menjünk.-adtam meg magam boldogan-De előtte átöltözöm.
-Siess.-csapott a fenekemre Changsun.
-Ha megint a hátsómra csapsz te a kórházban fogsz bulizni.-fenyegettem meg.
-Lehet hogy kemény a hátsód de azért nem ennyire.-forgatja a kezét hogy lássa nincs semmi baja.
-Utállak.-kuncogtam.
2013. október 26., szombat
Man in Love~ (Infinite) Soyun: 5. Fejezet
Iszonyatos fejfájásra keltem.
-Te jó ég. - nyüszítettem fel fejem fogva.
-Jó reggelt. Hogy vagy? - jött be Ayumi a szobába. Hogy kerül ide? Vagyis, Én hol vagyok?
-Pocsékul. Hol vagyok? - lassan de tényleg nagyon lassan ültem fel. Még rajtam volt a ruha.
-Nálunk vagy. Tegnap eléggé tacsra vágtad magad. - ült le az ágyra.
-Mond, hogy nem csináltam hülye dolgot. - néztem rá.
-Hát, kicsit közelről megcsodáltad Myungsoo manduláit.
-Jó Isten! - fogtam a fejem.
-Na, de beírtam a számom a telódba, szóval számot cseréltem.
Amúgy nekem mennem kell. Fürdő jobbra, ruha a gardróbban válasz nyugodtan. Meg itt egy napszemcsi. És szeretném ha este eljönnétek a debütálásomra. - mosolygott.
-Persze, csak éljem túl az otthoni fejmosást és szembe tudjak nézni Myungsooval. - sóhajtottam.
-Sok sikert. - kuncogott. -Szia. - felállt, intet és már el is ment.
Lezuhanyoztam, elvettem tőle egy pólót meg egy melegítő nadrágot. Aztán a szemcsit is magamra kaptam meg a ruhát a kezembe. Tök üres volt a ház, így hangtalanul osontam ki.
Komolyan, mint egy kommandós úgy lopakodtam be a dormba.
Még mindenki aludt. Szóval nyugi volt.
Mire mindenki felkelt, már kész voltam a reggelivel. És nagyon fura volt, hogy csend van. Senki se szólt, mindenki csendben evet.
Leraktam a bögrét, amiben a kávé volt, felmosogattam, és kicsit rendet raktam.
-Mi volt az a bulin? Miért csókoltad meg Myungsoot? - kérdezte Yeol, már a szóbánkban voltam.
-Részeg voltam. - válaszoltam kurtán.
-Amióta visszajöttél, nem vagy az aki voltál! Hol az igazi nővérem? - fogta meg a kezem.
-Nincs. - rántottam ki a kezem az övéből.
-Soyun! Mit titkolsz előlem? Miért vagy ilyen?
-Mert tettem olyan dolgokat amire nem vagyok büszke! Nem akarok a szemedben egy olcsó ribanc lenni. - kiabáltam.
-De ha nem mondod el, nem tudod meg, hogy hogy tekintenék rád! - támadott.
-De! Undorral. - vágtam ki az ajtót.
-El ne mérészelj menni! - kiabált utánam.
-Mert akkor mi lesz? - fordultam felé. -Trollkodsz? Eljátszol? Hisztizel? Tudod mit? Leszarom! Világos? Én a lelkem kiteszem érted, értetek! És most vétettem, mert részegen lesmároltam a Nagy Kim Myungsoot összedől a világ! Úristen,, el se hiszem, hogy pont veled veszekszem 23 év után. - fogtam a fejem.
-Nem kellett annyit inni. - mondta L azzal a tipikus flegma fejjel.
-Te inkább fogd be. Amúgy se volt ellenedre! - szóltam rá. Fintorgott egyet. Majdnem neki mentem, de valahonnan elő bukkant Jong, megfogta a vállam. -Azt hiszem most megyek. - fordultam meg, és kimentem a lakásból.
Első után egy bolt volt ahol vettem cigit, majd elmentem a parkba, ott a kis hídnál a kapucnit a fejemre húzva gyújtottam rá, közben a régi képeket néztem, amikor a telefonon volt, egy levédett mappába.
Chris! Ez a név volt életem ezen szakaszának boldogsága, és szenvedése. Sírva dőltem a karjaimra amik a korláton voltak.
Nem akarom, hogy Yeol, vagy bárki más megtudná mi volt New Yorkban. Elég ha Én látom minden nap a hegeket. A rossz és a jó emlékeket.
-Nem is tudtam Noona, hogy cigizel. - hallottam meg Sungjong hangját a hátamnál. Felegyenesedtem.
-Nem szívesen gyújtok rá, de most le kell nyugodnom. - mondtam.
-Én ha ideges vagyok csokit eszek. - nyújtott egy tábla csokit. Felnéztem a szemeibe. Olyan őszinte csillogás volt benne, hogy azonnal lenyugodtam, kedves és aranyos fiú, nem hiába szeretem bele. De, hogy Myungsoot miért szeretem. Fogalmam sincs.
-Köszönöm. - dobtam el a félig elszívott szálat. Elvettem a csokit, kibontottam, és adtam Sungjongnak is. -Miért jöttél? - kérdeztem.
-Nem tudom. Láttam tegnap a csókot...
-Ajh! - sóhajtottam. Lehajtottam a fejem.
-A fiúk túl férfiasak hozzám képpest. Ezért éretlen is vagyok. Még nem volt barátnőm, nem volt első csókom.
-Majd lesz olyan lány, vagy fiú...
-Lány párti vagyok! - háborodott fel.
-Elnézést. - kuncogtam. Elmosolyodott. -Szóval lesz olyan akivel ezeket megfogod osztani, akiért bármire képes leszel. Én is így voltam, és mégha fájdalmas is volt vele lennem ezek a pillanatok gyönyörű emlékek. A szerelem szép dolog, még ha fáj is, és egy oldalú.
-Van egy lány. - mondta halkan.
-Tényleg? - néztem rá meglepve, de a szívem majd megszakadt.
-Aha. De szerintem egy oldalú a szerelem. - vont vállat. Óh! Kiscica, ha tudnád milyen rossz ezt hallani.
-Nem biztos. Ha megteszed az első lépést, szerintem biztos nem csak egy oldalú lenne. - néztem újra a vízre. Közben elfogyott a csoki. Ki akartam venni még egy szál cigit, de Sungjong megfogta a kezem.
-Kérlek Noona. - nézett rám könyörgően.
-Jó. - raktam el a dobozt. -De csak miattad.
Ott álltunk a korlátnak dőlve, amikor Sungjong mondta, hogy neki mennie kell mert fellépés, és ma lesz két új debütálás. Azonnal eszembe jutott Ayumi. Vele mentem haza. Otthon pedig Sungyeol csak úgy megölelt.
-Szeretlek. És sajnálom. - motyogta.
-Én is téged! És Én is sajnálom. De fáj nekem arról beszélni mi volt akkor és ott. - toltam el.
-Megértem. - bólintott. Elmosolyodtam.
Újra megöleltem és utána elmeséltem, hogy Ayumi elhívott a fellépésére, és a fiúk pont oda mennek, szóval velük megyek. Gyorsan elmentem zuhanyozni, aztán egy inget vettem fel, hozzá farmert csőnadrágot, hajam felfogtam és a kedvenc magas sarkum vettem fel. Teljes puccba vágva, rendezői kártyával a nyakába ültem volánhoz. Menedzser ssit hagyom pihenni, amúgy is sokat rohangált ma. Amikor bementünk, azonnal észre vettem Ayumit. Látszott rajta, hogy ideges.
-Szia Ayu. - köszöntem.
-Most akartalak hívni. - borult a nyakamba.
-Nyugi, jó leszel. - biztattam. -Innen a színpad mögül foglak nézni és szorítani. De most megyek mert Yeol keze kiszakad annyira integet. - engedtem el.
-Rendben. - bólintott.
-Ayu. Tartozol egy tánccal. - kiabált Dongwoo.
Elnevettük magunkat.
-Sok sikert. Ügyes leszel. - biztattam. Bólintott. Még egyszer megöleltem és mentem a fiúkhoz. A fiúk elkészültek, Sungjong pedig adott egy csokit.
-Óh, köszönöm. - mosolygtam rá.
-Sungjong, udvarolsz? - mondta Dongwoo.
-Inkább csoki mint cigi. - mondtam. Kikerekedett szemekkel néztek rám. -Köszönöm. - adtam Sungjong arcára egy puszit, amitől elpirult.
-Nincs mit Noona. Tényleg jobb ez mint a cigi. - mosolygott.
-Megyek megnézem Ayumit.
Otthagytam a fiúkat és mentem a színpadhoz.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)