-Soyun!-sikítottam sírva miközben a mentősök rám terítettek egy plédet.-Yun.-nyöszörögtem s hirtelen mintha elvágtak volna elvesztettem az eszméletemet. Halk zúgást hallottam a sötétségen túl egy kis hang szólongatott. Mikor elért a tudatomig hogy Yeol hangja kezdett világosodni minden és végül kinyitottam a szemeimet.
-Ayu...-pislogott rám Seongyeol könnyes szemekkel.
-Hol vagyok?-kérdeztem erőtlen hanggal.
-Kórházban.
-Miért?-értetlenkedtem és próbáltam visszaemlékezni a történtekre de csak megfájdult a fejem.
-Nem emlékszel?-vonta fel a szemöldökét Yeol.
-Mire kellene?-pislogtam nagyokat-Hol vannak a többiek?
-Yunhoz mentek át.
-Elkapott valamit külföldön?-pislogtam.
-Te tényleg nem emlékszel semmire.-vonta össze a szemöldökét.
-Elnézést.-lépett be egy nővér és egy doki-Kérem fáradjon ki amíg a doktorúr megvizsgálja a hölgyet.
-Ne menj!-lett kissé pánikos a hangom, nem tudom miért de ahogy a kilincsért nyúlt elkapott a pánik.
-Vissza jövök.-mosolygott rám, de ahogy kinyitotta az ajtót a szívverésemet mutató gép eszeveszett csipogásban tört ki.
-Ha a kisasszony szeretné maradjon bent.- mosolygott rám nyugtatóan a doki s a foltjaimat meg a pupilláimat kezdte el vizsgálgatni.
-Elestem hogy ennyi foltom van?-értem a vörös nyomokhoz.
-Lassan el fognak tűnni.-motyogta a fehérköpenyes hóhér.
-Remélem is. Mert a turnén nem előnyös ha dalmata vagyok.
-El is lehet felejteni hogy most turnéra mész!-háborodott fel Yeol.
-De miért?-értetlenkedtem.
-Elnézést Mr. Lee beszélhetnék önnel?-fogta meg a karját és félrehúzta.-Enyhe amnéziája van, így ne erőltessen semmit.
-Köszönöm.-hallottam halk mondatát.
-Mikor mehetek már haza?-nyüszörögtem durcás fejet vágva.
-Haza vihetem?
-De előtte látni akarom Yunt.-néztem könyörgőn Seongyeolra.
-Azt nem hisz...
-Kérlek.-könyörögtem. A doki feje csak ide oda cikázott közöttünk.
-Rendben.-adta meg magát és közelebb jött. Lassan óvatosan Yeol segítségével átöltöztem s kiléptünk az ajtón. Az MBLAQ tagjai egyből felpattantak és odarohantak.
-Jól vagy goyangi?Annyira sajnálom hogy...-akadt el Changsun a mondat közepén.
-Mit sajnálsz?-fordítottam oldalra a fejemet kíváncsian. Yeol pedig erős kalimpálásba kezdett hogy hallgasson el.
-Menjünk haza.-ölelt meg Sanghyun.
-Először meg akarom látogatni Yunt.
-Nem hiszem hogy most az jót tenne.-nézett össze Byunghee és Changyeol.
-Ne csináljátok már, nem fogom elkapni a vírust.
-Vírust? Milyen vírust?-vonta fel a szemöldökét Seungho.
-Ami miatt Soyun bent van.
-Nem beteg.-vonta össze a szemöldökét Changsun miközben megfordított maga felé.-Meglőtte Ch...
-Meglőtték?-vettem gyorsabban a levegőt.
-Nyugi, jobban lesz.-csókolt homlokon Yeol.
-Bemegyek hozzá.-rohantam el közöttük jobbra a folyosón. Míg elszaladtam egy ablak előtt.-Yun?-álltam meg és láttam a bekötözött vállát, arca aggódó volt és az ajka felrepedt. Szemeit kinyitva nézett rám, pillantása aggódóból nyugodtra váltott mikor meglátott. Könnyeim csurogni kezdtek s a tükörképem nézett velem szemben. Az ajkam és az arcom feldagadt és felrepedt kéthelyen. Lila foltok voltak a nyakamtól ahogy észre vettem a talpamig. Csuklóimon lehorzsolódott a bőr, mintha megkötöztek volna. Újra Yunra pillantottam és eszembe jutott egy emlékfoszlány.
~-Engedj el kérlek.-könyörögtem valakinek miközben a lekötözött végtagjaimat rángattam hogy kiszabaduljak.~
-Jól vagy?-karolta át a derekamat Seongyeol mire enyhe fájdalom nyilalt belém, de nem törődtem vele.
-Féltem.-bámultam a padlót-Könyörögtem hogy engedjen el.-hátra fordultam hogy a szemeibe nézhessek-Mi történt velem?
-O-Otthon elmondom.-nyomott a feldagadt ajkaimra egy puszit és bólintott Yunnak.
-Rendben.-érintettem meg az ablakot amin keresztül néztük egymást So-val. Seungho vitt minket haza. Az ajtón belépve még egy rossz emlék támadta meg az agyam.
~-Sajnálom, de tudom ha félsz karmolsz így...~
Megráztam a fejem hogy elmenjen ez a mondat és leültünk a kanapéra. Yeol az ölébe vont s úgy kezdte mondani.
-Changmin...-csak ezt a nevet kellett kimondania. Rámtört minden.
A félelem, a szagok, a fájdalom és az érzés. A hideg végigfutott a gerincemen, s halk kopogtatás térített vissza a jelenbe a pokoli múltból.
-Ayumi hol van?-tört be Cheolyong mellett Dongwoo. Mikor meglátott Seongyeol ölében összekuporodva s remegve könnyek gyűltek a szemében. Odarohant hozzám és megölelt. Teljesen hozzábújtam és elvesztem erős karjai között.
-Annyira rossz volt.-kezdtem zokogni.
-Most már minden rendben van. Itt vagyok, itt vagyunk.-dörzsölgette a hátamat nyugtatóként. Elengedtem amíg leült és Yeolhoz bújtam majd Woo kezét szorongatva nyugtattam magam.
-Hozok neked valamit enni.-engedte volna el a kezem Dongwoon.
-Ne!-szorítottam meg a kezét nehogy el tudjon menni.
-De nem ettél semmit.-dorombolta Yeol nyugtató hangon.
-Nem vagyok éhes.-bújtam el a mellkasában, s szemeimet összeszorítva kívántam bárcsak soha de soha nem kéne elmozdulnom tőlük.-Nektek holnap próbátok lesz.-emeltem fel a fejemet.
-Lemondjuk.-mondta nyugtatón Woo.
-Nem szabad.-néztem a szemükbe felváltva-Changsun és a többiek vigyáznak rám.
-De...
-Rendben.-adta meg magát Dongwoo-De amint vége de jövünk.-puszilt homlokon s nagynehezen lefejtette magárol a kezem.
-Szeretlek.-suttogtuk egyszerre Seongyeollal. Lemásztam nagynehezen az öléből s egy mély féltő csók után Seunghoval és Changsunnal felmentem a szobámba.
-Itt maradtok velem?
-Persze.-bólintottak egyszerre s közéjük fekve próbáltam elaludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése