Kopogásra lettünk figyelmesek.
-Kinyitom.-mondta Soyun, ahogy kinyitotta az ajtót elkezdődött a pokol. Megjelent Cherin Yeol exbarátnője.
-Nagyon szép pár vagytok, de nem sokáig.-mondta nekünk. Bevallom őszintén a vér is megfagyott bennem a fenyegetése miatt. Yun nem is egyszer megtépte, én remegő térdekkel öleltem Seongyeolt. Rajta nem látszott semmi, arcát megkeményítve feszülten bámult. De a szemei! A szemei fájdalmat és sok évnyi szenvedést tükröztek.
-Menjünk be.-súgta mikor a szemeimben lévő félelmet meglátta. Egy apró bólintás után indultunk befelé. Odabent felmentünk a szobába, ő fejét fogva rogyott az ágyra.
-Sajnálom.-motyogtam az ajtóból lehajtott fejjel.
-Mit sajnálsz?-nézett fel és vont kérdőre-Nem csináltál semmit.
-Tudom.-motyogtam újra-De még is sajnálom. Tudom hogy mit érezhetsz most, ha az én v...volt exem jelenne meg.-csuklott el a hangom, mire felállt és magához szorított.
-Soha, de soha nem fogom hagyni hogy a közeledbe menjen.-ígérte meg.
-Ha akar valamit, senki sem tudja leállítani.-gördült ki egy könycsepp. Ezt észre véve Yeol csókkal terelte el a figyelmemet. Ajkai lágy, izzó vaskén vették bilincsbe az enyémeket. A szívem hevesen vert és teljesen kitörölt mindent az elmémből. Csak ő volt benne, csak a csókunk, róla szóltam. Lassan hátra semította a hajamat és magához húzott. Nyaka köré fontam kezeimet, ő pedig az ágy felé húzott. Hanyatt esett én pedig rá, mellkasát símogatva vesztem el ajkaiban. Szívem hihetetlenül száguldott, ha egyszer elveszteném nem élném túl.
Apró puszikat kezdett lehelni a nyakamra mire megremegtem, halk feszült kuncogás hagyta el az ajkait. Kérdőn felvontam a szemöldököm, de ő csak újra elveszett a bőrömön.
-Mi a baj?-húztam fel hogy a szemeibe nézhessek.
-Szeretlek.-foglalta le az ajkaimat, tudtam hogy csak témát terel, de nem tudok ellene tenni. Nem tudok ellenállni, hogy is tudnék neki? Mikor meglátom már akkor elvesztem az ép elmém nem hogy ilyenkor. Teljesen belekábultam. Hosszú volt a nap, így gyorsan elaludtam Yeol óvó kezei között. Másnap kora reggel zavartan ébredtem. Yeol mellkasába fúrtam az arcom, s azt kívántam a tegnapi nap bár meg sem történt volna. Szorosabban ölelt, de mikor felnéztem rá maszkszerű arccal vizsgálta a plafont.
-Seongyeol...-suttogtam a nevét, de választ nem kaptam rá-Jól vagy?-szobor szépségű arccal s fájdalommal teli szemekkel pillantott rám.
-Persze.-mosolygott álszentül. Tudom hogy bántja valami de nem mondja el, miért nem mondja meg nekem? Hisz egy párt alkotunk, bennem megbízhat ezt is tudja, de nem szól semmit.
-Rendben.-motyogtam s lehajtva a fejem visszafeküdtem a mellkasára. A hátamat kezdte simogatni. Mi van akkor ha elbizonytalanodott? Mit teszek akkor ha nem kellek neki? Vissza fog jönni az a lány? Mit tesz ha nem hagyom Seongyeolt és vele maradok? Könnycsepp gördült ki csendben a szememből s Yeol mellkasára csorgott. Nem vette észre, de tovább csurogtak szememből a sós cseppek.-Kimegyek inni.-motyogtam újra, s letotyogtam. A konyhában Dongwoo egy alsógatyában ült az asztalnál kócosan.
-Jó reggelt.-húzódott görcsös mosolyra az ajkam.
-Neked is.-húzta össze a szemöldökét-Mi a baj?-fogta meg a kezem.
-Semmi, mi lenne?-vigyorogtam színészien.
-Túlságosan ismerlek ahhoz hogy átlássak a színésznőn.-mondta miközben egy pohár narancslé kíséretében felültem a pultra.-Ayu...Mond el.-ejtette ki a szavakat artikulálva.
-De nincs semmi baj.-pislogtam rá.
-Park Ayumi.-mondta ki a nevem mikor elém állt-Nem tudsz hazudni nekem, nem emlékszel?
-Semmi bajom nincs.-motyogtam és letettem magam mellé a poharamat.
-Ayu-emelte fel a fejem hogy ránézzek-Kérlek.
-Mi van ha...-akadt el a szavam és megráztam a fejem.
-Beszélnünk kell.
-Most is beszélünk.-értetlenkedtem.
-De kettőnkről kell beszélnünk.-fejem újra lehajta azt kívántam bár meghalnék.
-Woo én...-szorítottam össze a szemeimet.
-Tudom szívem.-emelte meg az arcom-Elgondolkoztam.
-És mire jutottál?-motyogtam.
-Arra hogy tényleg szeretlek. Ez nem csak fellángolás.
-Maci...
-És mivel szeretlek, nem tehetem ezt veled. Nem zavarhatlak össze és szakíthatlak el Sungyeoltól. Mert boldog vagy vele és nem lehetek önző. Én azt akarom hogy boldog legyél, még ha nem is velem akkor is.
-Woo...-suttogtam a nevét ahogy szemeibe néztem. Őszinte pillákkal meredt rám.
-Mindig várni fogom azt a percet mikor velem leszel. De megígérem, nem fogok közétek állni és mindig vigyázni fogok rád. Bármi is lesz. A lehető legjobb amit tehetek és ezzel legalább nem bántalak.-hajtotta le a fejét.
-Szeretlek Woo.-öleltem át ő pedig magához szorított-Fel megyek.-suttogtam a mellkasába, de előtte még egy utolsót szívtam az édeskés illatából.
-Szeretlek.-motyogta majd elengedett. Leszálltam a pultról és megfogtam a poharamat, majd felmentem. Az ajtó előtt megálltam, s visszanéztem a konyha irányába. Mély lélegzetet vettem és bementem. Az ajtót becsukva magam mögött, leültem Yeol mellé.
-Kérsz?-suttogtam neki, hogy végre rámnézzen.
-Ayumi...-ejtette ki lágyan a nevemet.
-Igen Yeol?
-Te is szereted Dongwoot?
-Igen.-hajtottam le a fejemet-De nem úgy mint téged.-motyogtam.
-Akkor ezért mondta neked?-szemeim kitágulva néztem rá.
-Te hallgatgóztál?-fakadtam ki és felálltam.
-Nem tudtam mi tart eddig egy ivásban. Így azt hittem baj van és lementem. De meghallottam mit mond DongWoo és elgondolkoztam.-az ütő megállt bennem-Nem akarok neked fájdalmat okozni azzal hogy ennyire féltékeny vagyok. Bevallom néha azt hiszem felrobbanok, ahogy rád néznek csorog a pasik nyála. De ez dicséret is, gusztustalan, de dícséret. Én pedig büszke vagyok rá hogy az enyém vagy. Nekem sikerült az ami másoknak nem. Szeretlek és ezen semmi nem változtat.
-Seongyeol...-motyogtam.
-Tudom hogy néha elviselhetetlen tudok lenni, de nem tehetek ellene.
-Yeol.-letettem a poharat az éjjeli szekrényre s az ölébe másztam.
-Ha megcsalnál én akkor is ott lennék veled, de tudom hogy a múltam nehézségekkel van tele. És nem szeretném ha ebben neked bajod esne...
-Yeol fogd be.-tapasztottam a tenyerem az ajkaira-Soha nem csalnálak meg. Szeretlek Lee Seongyeol és ezen nem változtat semmi. Veled maradok, nem érdekel mi volt a múltadban és az sem érdekel mi lesz. Nem foglak elhagyni Cherin fenyegetése miatt és akkor sem ha már a koporsót szögelik le a fejem felett. Akkor is veled maradok mert szeretlek.-levettem a szájáról a kezem.
-Tényleg nem érdemellek meg.-mosolyodott el s magához húzott. Mellkasába bújva nyugodtam meg.-Szeretlek.-motyogta a hajamba.
-Én is nagyon szeretlek.-suttogtam s élveztem a pillanatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése