A könnyek már lassan csillapodni kezdtek és tudtam hogy most nekem is el kell mondanom ami velem történt.
-Én...-küszködtem a szavakkal, muszáj elmondanom így erőt véve magamon elkezdtem hadarni.-Tudod öhhhm. Velem is történtek dolgok.-hajtottam le a fejem-Nem is tudom hol kezdjem.
-Szerintem az elején ha lehet.
-Rendben.-bólintottam-Mikor a családom úgy mond híres lett a bátyám és a nővérem által. Én megismerkedtem egy fiúval, szerelem volt első látásra. Ő is idol. De ahogy teltek a hónapok egyre jobban elhidegült tőlem. Eleinte nem is értettem miért, rengeteget veszekedtünk miatta. De az egyik nap megjelent előttem, elvitt nyaralni és ott megkérte a kezemet. Én természetesen igent mondtam, hogy is mondhattam volna mást mikor teljesen meg voltam érte bolondulva. Úgy volt hogy bejelentjük ország, világ előtt hogy együtt vagyunk és nem titkoljuk tovább. S az interjú estéjén már ott álltam hogy belépek a kamerák elé mikor megjelent egy másik lány. Én sokkhatása alatt meg sem tudtam mozdulni, s kimentem a nézőtérre. Ott Changmin észrevett és folytatta az enyelgést a lánnyal, kiviharoztam onnan és hazáig futottam. Ott a fiúk nem értették de meglátták a műsort. A szobámba bezárkózva töltöttem a heteket. Changmin próbált bejutni hozzám de egyszerűen nem érdekelt, olyan voltam mint egy zombi, megszűntem létezni. Egy nap sikerült hozzám férkőznie, de csak magyarázkodott én pedig üveges tekintettel néztem el mellette. Kiakadt és kiabálni kezdett majd felpofozott hogy szólaljak meg. Egy apró szó sem hagyta el ajkaimat, csak a könnyeim kezdtek csorogni amitől lelkiismeret-furdalás kapta el. Én a gyűrűjét a kezébe tettem és felmentem a szobámba. Hónapok után most lettem valaki. De úgy látszik megint elrontottam valamit, mert nem lehetek boldog. Seongyeol mellett igazán boldog voltam, de Woo volt az aki megvédett azok után és talpra állított. Igaz barátom volt mikor nem érdemeltem volna meg. És most nem tudom mit tegyek, legyek önző és az én boldogságom legyen a célom vagy pedig az hogy őt boldoggá tegyem? Visszaadni azt a sok boldog percet amivel összeszedte a darabkáimat és meggyógyította a szívem? Ilyenkor nem tudom mit is tehetnék, hisz azt akarom hogy Dongwoo is boldog legyen.-szorítottam össze a szemeimet. Soyun a könnyei újra megindultak és hangtalanul folytak végig arcán.
-Légy önző, Dongwoo kiheveri.Ezért kérlek, hogy szeresd Sungyeolt, mert egymás sebét gyógyítjátok meg. Te is csalódtál, Ő is. És szeretitek egymást, mi kell még nektek? Dongwoo-val ideiglenes lenne mert túl dinka és szeleburdi. Az öcsém pedig melletted lenne, sose hagyna magadra. Jól gondold meg kit választasz!
-Értem.-hajtottam le a fejem-Szerintem elmegyek sétálni.
-Rendben.-bólintott. Elbúcsúztam tőle és lassan sétálva tipegtem a titkos búvóhelyem felé. Bemásztam és leültem a padra, összezavarodva dőltem hátra és pislogtam az égre egy kis résen keresztül. Szeretem Yeolt és tudom hogy nélküle soha nem leszek igazán önmagam. De azt sem élném túl ha Woo-t elveszíteném. Miatta éltem túl azokat a hónapokat, ha nem segített volna és nem állt volna mellém talán még most is a szobámban ülnék egy sarokban és telesírnám a párnámat. De Seongyeol. Ahogy hozzám ér, ahogy megcsókol. Hiányzik!
-Tudtam hogy itt vagy.-mondta Yeol majd fölém támaszkodott a padon.
-Miért jöttél?-kérdeztem tőle suttogva tág szemekkel.
-Azért mert szeretlek. És nem érdekel ha hisztirohamba törsz is ki akkor is a közeledben maradok.-állt fel jelentőségteljesen. Felültem majd végig pillantottam rajta, a szívem versenyautó gyorsasággal száguldott. S hirtelen elkapott egy hihetetlenül erős vágy hogy megöleljem és megcsókoljam. Lassan felálltam ő csak nézte végig a mozdulat soromat. Oda léptem hozzá majd se szó se beszéd, ajkam az övére tapasztottam. Teljesen magához ölelt én pedig ölébe ugorva faltam az ajkait. A fának döntött és nyakam vette célkeresztbe, ajkai akár a lángoló tollpihék égették és csikizték a bőrömet.-Szeretlek.-suttogta mikor a fülem mögötti részhez ért.
-Szeretlek.-mondtam remegő hangon. Abba hagyta a csókolgatásomat és ölelt, belélegeztem az illatát, soha nem fogok tudni betelni vele.
-Haza viszlek.-vitt ki az utcára. Végig az arcát néztem, nem érdekelt hogy ki lát meg így minket vagy mások mit gondolnak.
-Így viszel haza?-kapcsoltam mikor még mindig úgy vitt mint egy gyereket. Letett a lábaimra és magához ölelve kísért. Negyed óra alatt haza értünk.-Be jössz?-kérdeztem tőle reménykedve.
-Nem hiszem hogy szívesen látná a bátyád hogy itt vagyok.-húzta el a száját.
-Kérlek.-néztem rá tág szemekkel amit úgy vettem észre hogy mindig használ.
-Rendben.-sóhajtott és előre engedett.
-Sziasztok.-mosolyogtam mindenkire.
-Hol jártál?-sandít rám Changsun.
-Kibékültem Yeollal. -bólintottam és behúztam szegényt a veszélyes zónába.
-Nem meg mondtam tegnap reggel?-állt fel idegesen Joon.
-Én pedig azt mondtam hogy azt csinálok amit akarok. Nem vagyok gyerek.-szűkítettem össze a szemeimet.
-Ayumi. -indult meg felém.
-Changsun! Nem tudsz megvédeni mindig! Tudom hogy most úgy látod hogy hibát követek el, de én szeretem Seongyeolt. És felvállalom a kockázatot hogy átejt, mert nem tudok nélküle meglenni. Ha ez neked tetszik akkor jó, de ha nem akkor úgy is jó.-zártam le a témát.
-Figyellek öcsi.-mutatott Yeolra majd vissza ült a helyére.
-Igenis.-hajolt meg.
-Gyere.-húztam fel a szobámba, bezártam az ajtót és felültem az ágyam közepére.
-Én nem akarom hogy miattam össze vessz velük.-mutat az ajtó felé és lehajtja a fejét.
-Figyelj.-sóhajtottam-Nekik nincs beleszólásuk az életembe, ők maximum támogatni tudnak vagy tanácsot adni. Magamnak kell megtapasztalnom mindent. Ha átversz, akkor magamnak okoztam.
-Állj, állj, állj.-fogta meg az arcomat- Én téged soha, de soha nem foglak átverni.-nézett őszintén a szemeimbe.
-Ezt már mondták nekem.-hajtottam le a fejem.
-De én nem csak mondom, hanem megígértem.
-Rendben.-fürkésztem a tekintetét. Ajkát lassan az enyémnek nyomta és fölém került.-Hiányoztál.-suttogtam.
-Te jobban hiányoztál nekem.-kuncogott és egy mély csókot adott. Nyaka köré fontam a karjaimat, majd újra a nyakamra tévedt.
-Ezzel ölsz meg.-nyögtem egyet mire újra felkuncogott. A hévtől remegő kezekkel gomboltam le róla az inget. Maga fölé lökött és most én vettem tulajdonomba a mellkasát. Apró karmolásaim helyét csókokkal halmoztam el majd ledobta rólam a pólót.
-Szeretlek.-suttogta mielőtt elvesztünk volna az érzések tengerében. Órákkal később egymáshoz bújva aludtunk el és azt kívántam bár örökké tartana ez a pillanat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése