2014. január 13., hétfő

Secret girls~ (Nuest)Yuki: 2.Chapter~


Yuna Moon~
Yukina Namato~


Miután a cetlit odavágta az asztalomra, egy apró pillantást vetettem a két kódra. Az egyik egy mobil szám volt a másik pedig egy IP cím. Gyorsan feltörtem a mobil szolgáltató rendszerét és elindítottam a mobil szám keresőt. Amíg ez dolgozott átnyúltam a másik gépemhez és beírtam a régió keresőbe az IP címet. Mind a kettő dolgozott ezerrel, én pedig szürcsöltem a nagy pohár kávémat. Yuna gyorsan zuhanyzik, de én még is gyorsabban töröm fel a világ összes gépét. Éppen kilépett mikor kidobta az összes adatot a két gép.
-Szar híreim vannak...-kezdtem el mondani, miközben még kutattam pár infót a Twitterjéről, Facebook-járól és a blogjairól.
-Még pedig mik azok?-tette fel a kérdést.
-Ez egy 15 éves kis csaj. Neve Soora Min. Pszichológiai eset, szép kis kartont találtam róla, és nem éppen normális. Rögeszmés, és most, ez a Ren nevű ipse, az akit kiszemelt magának. Nem épp jó szándékkal.-még gyorsan beleolvastam a blog bejegyzéseibe-Elmélet kérdésedre válaszolva, fogalmam nincs, de az igen, hogy úgy látszik, egy Sasaeng fannal van dolgod. És nem épp azzal, aki egy idő után feladja, mint a többi. Ez ki akarja iktatni ezt a Ren ipsét.-néztem rá jelentőség teljesen.
-Akkor most nekem kell megvédenem a seggét attól, hogy az a kis taknyos gyerek ki ne nyírja?-kérdezte azt amit csak ő tudhat. Én erre voksolnék de túl sok beleszólásom nincs. Mivel én bírom ezt a bandát így a kis csajos srác nélkül nem lenne az igazi.
-Te tudod, de nem lenne valami jó ötlet, ha kimúlna.-fordultam vissza a szerelmem felé.
-Ergo, védjem meg egy pszichopata csitritől?-tette fel az egyértelmű kérdést. Egy apró váll rántás válaszoltam és bújtam újra az infók világába. Éppen Észak-Korea elnökének a leveleit törtem fel és a titkos terveket amiket azok a barmok egy számítógépes mappába tároltak aminek csak három gyönge jelszava volt. Hát mit ne mondjak, elég kiszámítható ez a Jongun... Nem tetszik neki Dél-Korea hírneve és hogy nem kommunizmusban élnek ezért minden megpróbál elkövetni hogy tönkretegye, kisemmizze és porrá változtassa.
-Szánalmas...-dünnyögtem magamnak-Minden rendben?-kérdeztem a szokásosan Yuna-tól a számítógépemben lévő adó vevő és kamera segítségével. Hát igen, ilyenkor mikor távol van így szoktunk társalogni.
-Még igen, eddig nyugi van.-sóhajtotta és majd leragadt a szeme.
-Akkor szerintem egy darabig abban bízik, hogy majd Te elintézed a gyereket. Szerintem jobb ha tájékoztatod róla, hogy nem vállalod a munkát, akkor biztos lépni fog.-mondtam miközben éppen törtem fel az FBI szerverét.
-Igaz.-mondta és valamit pötyögött a telefonjával. Én pedig mint jó hekkerhez illően megnéztem miután elküldte. Na ez sem fog szép választ vissza írni az tuti. Éppen Yuna legfrissebb ügyeinek aktáit töröltem és égettem ki az FBI rendszeréből mikor olvasni kezdte az e-mailt amit a kislány válaszolt neki. Nekem sem kellett több már olvastam én is. De egy mocskos pofája van ennek a lánynak fiatal kora létére!
-Holnap haza jössz?
-Nem hiszem, a kis csaj szerintem már holnap lépni fog. Innen pedig ezek, valami singre mennek. Figyelj, kellene a többi megjelenéseiknek a dátumaik, meg hogy hová mikor jelentkeznek be.
-Mikorra?-erre rendszerint a tegnapra választ szoktam kapni, de néha kapok pár óra haladékot.
-Holnapra? Nem kéne már pihenned? Lapos lesz a segged a sok ülés miatt.-kezdte megint a piszkálódását. Ha én is harcos lennék ilyenkor tuti úgy fenéken billenteném ahogy illik, de nem tudok mit csinálni. Mivel nem vagyok erős. Maximum tönkre teszem az elektronikus cuccait, de az sem jó! Mivel akkor nekem kell megjavítanom. Még mikor először találkoztam vele, egy morzsa szemet nem bírt kiszedni az alaplapból! Én azt hittem ezt mindenki tudja, de hát úgy tűnik hogy még sem.
-Te csak ne féltsd az én seggem.-kuncogtam fel.
-Nem is féltem, de a leendő urad nem fog neki örülni ha lapos lesz a segged.-nyújtotta rám a nyelvét.
-Yuna!-kiabáltam rá miközben egyre vörösebb lett a képem.
-Igen szívem?-vigyorgott mint a tejbe tök, majd bealudt. Szuper! A még reggel rendelt pizzából ettem pár falatot és gyorsan lezuhanyoztam. S pizsamára vettem át a ruhámat. Bedőltem az ágyba és bineálisan számolgattam amíg el nem aludtam. Másnap reggel ötkor keltem és a legnagyobb poharat ami volt az egész házban szokás szerint tele töltöttem kávéval és szívó szálon keresztül hörpintgettem.
-Ébresztő!-kiabáltam a fülébe, mikor észrevettem hogy rajta maradt a füles.
-Anyád szekerét!-morogta magának.
-Jó reggelt.-szürcsöltem a frissítő italomat. Mondjuk nem frissítő, mivel én szinte víz helyett is ezt iszom. Talán azért van hogy napokig nem alszom? Ki tudja!
-Aludtál?-nézett rám a kamerán keresztül.
-Igen anyuci! Ettem pizzát, aztán zuhany és aludtam.-ráztam meg a pizzás dobozt amiben már csak két szelet pizza széle árválkodott.-Akkor e-Mailben küldjem el a menetrendjüket?-pislogtam rá és az orrom hegyére csúszott a szemüvegem.
-Aha, megyek reggelizni, aztán hívlak ha helyzet van.-morogta én pedig kikapcsoltam a kamerákat. Végig követtem a biztonsági kamerákon és mikor leért az étkezőbe vettem észre Soora-t. Láttam Yuna szemein is hogy észrevette, így nem zaklatom. Végig az ideget ettem és próbáltam minél több mindent megtudni a kislány életéről. Szép kis előélete van 15 éves létére azt meg kell hagyni. Nekem is volt mikor még kezdő voltam, de mivel profi vagyok abban amit csinálok, simán kitöröltem minden észrevett apró bakimat az összes szerverről. Kitöröltem magam a világból. Hamis elhalálozási papírt írtam és Yuna becsempészte nekem az aktát, én pedig minden hozzám kapcsolatos dolgot blokkoltam és likvidáltam.
-Ez a dög megszúrt!-mondta bekötözött hassal Yuna nekem pedig majd kiestek a szemeim.
-Oda megyek!-álltam fel.
-Francokat! Inkább intézd el a repjegyet és a szállodai foglalásaim. Hamarosan hazamegyek pakolni.-jelentette ki.
-Jó!-ültem vissza morogva és elintéztem mindent amit kért. A legelső gépre foglaltam neki a legjobb helyet és utalással ki is fizettem. Jó ha a szüleim gazdagok, én pedig hekker vagyok. Simán úgy nyúlom le a pénzüket hogy észre sem veszik. Hisz nekik mit számít pár millió mínusz havonta?! Újabb kávét szürcsölgetve figyeltem a Nu'est-es srácok útját. Még jó hogy mindenhová követi őket kamera! Imádom a technológiát! Pár óra múlva Yun lépett be az ajtón. Szúrós szemekkel fordultam felé, majd jelentőség teljesen fordultam vissza a monitorok irányába.
-Van valami?-támasztotta meg magát a székem hát támláján.
-Negatív!-válaszoltam hivatalosan és tovább törtem fel a kamerákat ahogy haladtak.
-Most mi a bajod?-fordított maga felé.
-Ha nem zavar éppen a dolgomat csinálom!-szóltam rá és a gépekre mutattam.
-Azt laptopon is tudod csinálni.-s otthagyott a bögrémet pedig vitte magával.
-Minek csinálnám laptopon mikor itt vannak a cuccaim?-vontam fel a fél szemöldökömet.
-Mert jössz velem!-nyomta a kezembe a tele töltött poharat.
-Hová?-szürcsöltem a kávémba.
-Kína.-hát ami a számban volt kávé mind Yuna-n landolt mert úgy köptem rá, mintha forró láva lenne.
-Cseszd meg!-állt odébb-Most mehetek megint átöltözni!
-Amúgy sem tetszett ez a gatya.-vigyorogtam rá. Azt hittem fellök a székkel mikor otthagyott.
-Gyorsan béreld azt a szállítót és vedd a jegyeket!-kiabált ki a szobájából.
-Jól van, jól van!-legyintettem és megrendeltem a jegyeket. Felhívtam a legjobb szállítót aki egy órán belül a megadott címre szállítja a cuccaimat, bárhová a világban és közöltem vele hogy azonnal kell Kínába.-Milyen címre legyenek víve a cuccok?-kiabáltam be.
-Nézd meg a menetrendjüket!-kiabált vissza.
-Tényleg!-csaptam magam homlokon.-A Dragon hotellel szemben lévő panel harmadik emeleti 32-es lakásába!-mondtam a telefonba és kinyomtam. Húsz percen belül ott voltak és kezdték szétszedni a cuccaimat.-Óvatosan, mert letépem a heréiteket!-fenyegettem őket az ajtóból.
-Jahj kussolj már!-kapta el a csuklómat Yuna és húzott kifelé.
-Olyan sebezhetőnek és csupasznak érzem magam egy laptoppal, egy Ipad-del és négy mobillal!-nyöszörögtem már a repülőn ülve.

-Életemben nem volt ennyi kütyüm.-morogta Yun és letakarta a szemeit. Hangos sóhaj hagyta el az ajkamat és zenét kapcsolva borultam ez a bolond gyilok gép vállára, majd szépen lassan elaludtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése