Lex ágyában tértem magamhoz és egyből keresni kezdtem.
-Elvitték kivizsgálásra.-szólt hozzám Ilhoon a fal melletti széken ücsörögve.
-Hogy kerültem fel?-pislogtam az ágyra.
-Nem tudom.-sóhajtotta és odasétált mellém-Mikor bejöttem fent aludtál már. Én pedig szívbajt kaptam hogy neked is bajod esett.
-Hogy esett volna bajom?-ültem fel s felnéztem rá.
-Nálad nem lehet tudni.-hajolt egyre közelebb s orrunk hegye összeért. Teljesen megfeledkeztem arról hogy a többi fiú is Changsub, Minhyuk és Hachiko kivételével itt van.
-Lex!-vettem észre a nővéremet ahogy hozták be és gyorsan lepattantam az ágyról hogy fel tudjon feküdni. Eunkwang újra bepróbálkozott Lexa-nál én pedig azon gondolkoztam hogy leszaggatom a száját mint kismacska a függönykarnist, de nincs kedvem itt balhézni. Miután elmondtam Yun-nak néhány vicces kis életeseményt, úgy gondoltam hogy hozok neki valamit enni. Hachiko is velem jött. Üres tekintettel mentem végig a folyosókon a büfé felé. Megvettük Soyun ételét és visszavittük.
-Itt a kaja.-mosolygott Hachi-Mi a baj?
-Lex?-lett kissé pánikos a hangom.
-Fáj a fejem...-suttogta.
-Akkor egyél egy picit én meg szólok a nővérnek.- rohantam el a nővéri szobához-A nővéremnek fáj a feje.-szóltam az egyik ápolónak.
-Máris megyek.-mondta a rövid fekete hajú nő és letette a szendvicsét.
-Bocsánat hogy evés közben zavarom.-hajtottam le bűnbánóan a fejemet.
-Semmi baj.-mosolygott kedvesen. Visszasiettem a szobába és Lexa már evett.
-Szerintem menjetek haza, neked se ártana át venni a ruhát.-szólt hozzám.
-Igaz.-suttogtam kedvtelenül.
-Reggel bejöttök.-mosolygott rám Yun.
-Jó pihenést és egyél még.-motyogtam.
-Rendben.-válaszolta, mi pedig kimentünk.
-Haza kísérlek.-suttogtam Hachikonak, ő pedig száját elhúzva bólintott.
-Majd én haza viszem.-lépett oda mellénk Minhyuk.
-Te mi a francot keresel itt?-lepődtem meg.
-Rátok vártunk.-lökte el magát Changsub a faltól és átkarolt hátulról.
-Nem kellett volna várni.-suttogtam s kibújtam a karjai közül.-Vigyétek haza Kate-et, én sétálni megyek.-hagytam ott őket miután Kate arcára adtam egy puszit. Seoul utcáin bolyongva villantak eszembe az emlékek. A Karácsonyi vásár helyén álltam, s mindenki elment mellettem. Még mindig a nővéremtől kapott ruha és csizma volt rajtam, s ahogy lepillantottam a cipőre elkezdett folyni a könnyem.
-Nana!-szólított meg Changsub és odasietett hozzám.
-Miért nem engem ütött el az a hülye kocsi?-fakadtam ki és karjai mögé bújtam.
-Ilyenre ne is gondolj.-szorított magához.
-De nekem kellett volna!-fakadtam ki még jobban és ellöktem magam tőle.
-Sarah...-halt el a hangja és az eső elkezdett szakadni. Fejem előre borulva hajam az arcomban áztam és azt kívántam bárcsak én feküdnék odabent. Patakokban folytak a könnyek az esőcseppekkel szinkronban. Zokogás rázta a vállam. Ahogy felpillantottam az előttem álló fiúra elfogott a bánat, mivel most miattam szomorú.
-Sajnálom.-suttogtam.
-Sarah...-valahogy imádom mikor kimondja a nevemet. Olyan csilingelően hat ajkai alól.-Én belehalnék ha bajod esne.-suttogta alig hallhatóan.
-Changsub...-néztem fel és arcomból kifújta a szél a hajamat. Pár szempillantásnyi idő alatt előttem termett s derekam karolva ajkát ajkamra tapasztotta. Csókja akár egy lángoló tollpihe. Testem beleborzongott és olyan édesség járta át az ízlelőbimbóimat hogy azt hittem elolvadok mint egy napon felejtett jégkrém. Lassan vált el tőlem én pedig még mindig lehunyt pillákkal álltam mint egy rakás szerencsétlenség. Lábam földbe gyökerezve nyíltak ki szemeim, s a szívem majd kiugrott. A szívem egyik fele Ilhoon nevét kiabálta a másik fele pedig még több csók után vágyakozott.
-Én... Nem...-makogtam és elrohantam.
-Sarah!-kiabált utánam Changsub.
El kell mennem innen! Össze vagyok zavarodva! Unnie segíts!
El kell mennem innen! Össze vagyok zavarodva! Unnie segíts!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése