Kicsit kirázta a lelket belőlem a taxis, Jasonnal megnéztük Yuki seggét, aztán elmentem aludni. Szarul voltam.
-Elég nőies vagy arcra. De azért nem vagy Te annyira csajos. - ültem le az ágyra, Ren akkor jött ki a fürdőszobából. -Mármint testre. - fogtam meg az egyik mellem. Elnevette magát.
-Hát igen, azok a tartozékok lemaradtak. - levette a kendőt a fejéről, és megrázta a haját.
-Uh! Asszem bebaszott a fájdalom csillapító. Ez irtó szexi volt. - tágultak ki a szemeim. Zavarba jött. -Inkább alszok. - lassan eldőltem az ágyon, és a plafont kezdtem nézni.
-Amúgy... nem köszöntem meg, hogy megmentesz. Sose gondoltam volna, hogy egy kislány ilyenre vetemedne. - mondta Minki.
-Vannak hülye emberek. Mint például én. Imádom a vér látványát, ahogy egy ember meghal, azt az ijedt tekintetet, amikor rám néznek, és szemmel könyörögnek, hogy hagyjam őket életben... Számomra ez az élet. De azt nem értem, Te mit tettél a kiscsajnak, hogy ki.akar nyirni. Bár amennyit hallottam már a Saseng fanokról, nem csodálom. - mellém feküdt.
-Miért kezdtél ölni? - kérdezte halkan.
-Családi trauma. Apám megölte az anyám, és amikor engem akart, leszúrtam. Élveztem, aztán az árvaházban 14 évesen edzeni kezdtem, majd meglógtam, kerestem egy olyan embert aki tanít, és most itt vagyok. - néztem rá.
-És Yuki?
-Yuki évek óta Ő az egyetlen támaszom. Szerelmes voltam belé. - sóhajtottam.
-Leszbikus vagy? - kérdezte Ren.
-Nem. Ő az egyetlen nő aki valamilyen szinten megmozgatott. Jó volt hozzá haza érni, tudtam, hogy sose hagyna cserben, velem volt. És remélem sokáig mellettem is
marad. Bele halnék ha elhagyna vagy elveszíteném. - csuktam be a szemem.
-Még mindig szereted?
Nem válaszoltam, de rá néztem Renre, és nemet intettem a fejemmel.
Szeretem még Yukit, de már csak mint egy hugit. Három évig szerelmes voltam belé, de inkább elnyomtam, hogy ezzel nem ijeszem meg. És ez lassan apadt, és családi szeretet lett belőle.
-Aronnak tetszel. - mondt.
-Na, csak Őt ne hozd szóba. Akkora gyökér, hogy már nekem fáj. - fogtam a fejem.
-Tetszik neked. - megállapítás volt nem kérdés.
-Ha Jr-t mondtad volna rögtön rá vágtam volna, hogy persze. De az az agyon szőkített pincsi nem. - mondtam. Az ajkaimra hajolt, és egy lágy puszit kaptam. Lefagytam.
-Jó éjt! - mosolyogva feküdt le, és takarta be magát.
-Mekkora ribanc vagy! - csaptam vállon. -Ennyivel lerendezel? - sipitoztam. Ugh! Nem tett jót a fájdalom csillapító. Ren felnevetett, aztán feltolta magát és rendesen megcsókolt. -Hmm... határozottan jól csókolsz. - dünyögtem. Felkuncogott, és visszafeküdt.
Hamar bealudtam. Másnap pedig alig bírtam kimászni az ágyból, azt hittem szét szakadok, úgy fájt mindenem, de tartottam magam. Kicsoszogtam a fürdőbe, aztán a konyhába, ahol Baekho és Jr volt, Yukina a gép előtt, de elég csendes volt, de azért intet egyet.
-Nem kell fájdalom csillapító? - kérdezte. Nemleges választ adtam, pedig majd belehaltam a fájdalomba. Leültem Ren mellé, aki puszit adott a homlokomra, és adott a reggeliből is.
Szarul voltam, mind testileg, mind lelkileg.
Fogtam magam és elmentem sétálni. Senkinek se szóltam. Fülest és a többi dolgomat is otthagytam.
Kapucnit a fejemre vettem, zsebeimbe dugtam a kezeim, egyikkel fogtam a sebet. Leültem egy padra, és az embereket kezdtem nézni. Velem szembe egy játszótér volt, ahol gyerekek voltak. 15 voltam amikor megismertem Hoont, minden terén Ő volt nekem az első. És volt tőle egy lányom. Hét hónapra született meg, ezért nem maradt életben. Hoon pedig elhagyott. Onnantól kezdve már nem az volt a célom, hogy jó bérgyilkos legyek, hanem a legjobb. Az egyetlen nő aki ilyen dologgal foglalkozik. És Én lettem az. De így nincs életem.
Elfintorodtam, és kibontottam a csokit amit vettem, és épp beleharaptam volna, amikor egy cuki kislány állt elém.
-Szia. - néztem rá.
-Adsz abból unnie? - bökött a csokimra.
-Persze tücsök. - letörtem a felét, és neki adtam. Felült mellém, és enni kezdte. Gondolom mondani se kell, hogy még az orra is olyan volt, igaz? Nagyon cuki volt. -Mi a nevet picur? - néztem rá.
-Dongyi. - lóbálta a lábát.
-Anyukád hol van? - kérdeztem.
-Nem tudom. Elszöktem tőle a kútnál.
-Tudod, Dongyi. Az Én anyukám meghalt, Én is csináltam vele ilyet amikor nem vett meg nekem valamit, és most pedig rossz, hogy olyan rossz voltam vele. Pedig anya csak jót akart.
-Hogy halt meg anyukád? - na most erre mit mondjak?
-Beteg lett attól, hogy Én rossz, és gonosz, meg szófodatlan lettem. - mondtam pár perc múlva.
-Akkor soha többet nem leszek az. - nézett rám.
-Jól teszed. Szeretni kell az anyukád. Mert belőle csak egy van. - elő vettem egy zsepit, és a mellettem levő ásványi vizes palackomból egy kevés vízzel letöröltem az arcát.
-Dongyi! - szaladt felénk egy nő.
-Anya! - pattant fel a kislány.
-Soha többet ne csinálj ilyet! - vette kézbe a kislányt. -Köszönöm, hogy vigyázott rá. - hajlongott a nő.
-Adott nekem csokit. - mondta a kislány.
-Nem véletlenül Te kérted? - nevettem el magam. Azonnal a hasamhoz kaptam.
-Jól vagy? - rakta le a nő a kislányt.
-Persze csak egy kisebb sérülés. - legyintettem.
-Orvos vagyok, hadd nézzem meg. - húzta fel a felsőm
-Ne. Hagyja! Semmi baj. - toltam el a kezét.
-Vérzik. Jöjjön velünk, rendben szedem.
Nem akartam menni, de Dongyi nagyon erőszakos volt, így mennem kellet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése