Zokogva ültem fel, s fogtam meg a vállam. Kivágódott az ajtó, és egy ijedt, álmos Myungsoo jött be rajta.
-Yun. - ölelt meg. Egy kézzel kapaszkodtam belé.
-Azt álmodtam, lelőtt titeket. A szemem láttán! - zokogtam.
-Hé! Itt vagyok. - emelte meg az arcom. -És a többiek is jól vannak. Persze kicsit megijedtek, hogy sikoltozol, de itt vannak. Nézd. - mutatott az ajtóra. Ott álltak szegények, rám meg újra rám tört a sírás.
-Sajnálom fiúk. - szipogtam.
-Menjetek aludni. Itt maradok vele. - mondta Myungsoo. Sorban bejöttek, és puszit adtak a fejemre úgy mentek aludni.
Láttam Sungjongon, hogy nem tetszett neki, de nyomtam egy csókot az ajkaira, és megnyugodott.
Myungsoo eldőlt, vigyázva a vállamra. És a hajam kezdte simogatni.
-Jól vagy? - ajkát a homlokomhoz nyomta.
-Nem... - motyogtam.
-Elmondod? - kérdezte.
-Egyszer kérdezte, hogy milyen érzés lenne, ha sorba, térdre állítva minden szerettemet fejbe lőné. - mondtam.
-Az aki bántott kint? - kérdezett vissza.
-Igen. A neve Tom. Tomas Waldor. Két évvel idősebb tőlem. És megígérte, hogy egyszer ezt meg is teszi. Ahogy engem is bántott, titeket is fog. Nincs lelke.
-Minket aztán biztos nem. És téged se hagyunk. Ne félj. - puszit adott az ajkaimra.
Szemeit néztem egy ideig, aztán az arcát, mert elaludt szegény.
Szeretem. Ezt határozottan állíthatom, és Sungjongot is. Ők a két felem.
Reggel egyedül keltem. Tudtam még aludni pár órát. Fáradtan, kigombolt nadrággal mentem ki a konyhába.
-Woo mackó segíts kérlek. - álltam elé.
-Ezt inkább ki mint be kéne gombolni. - vigyorgott.
-Hülye! - röhögtem a vállam fogva. Begombolta és felhúzta a sliccem. -Köszönöm. - ültem le mellé.
-Reggelit? Menedzser sshi hozta. - mutatott a dobozokra Hoya.
-Köszönöm nem vagyok éhes. - fintorogtam.
-Pedig enni kell. - mondta Woohyun.
-Nem vagyok éhes. - álltam fel, és az ablakhoz mentem. Esett a hó. Holnap Szent este.
Még szerencse, hogy hamarabb vettem meg az ajándékokat. Amit már biztos megtaláltak.
-Noona. - állt mellém Sungjong.
-Mondjad Szívem. - néztem rá.
-Jól vagy? - kérdezte.
-Nem igazán. Fáradt vagyok, sajog a vállam is. De jobb itt veletek, mint a kórházban. - néztem ki újra az ablakon.
-Szólj ha bármi kell. - puszit adott a vállamra, és otthagyott.
Közben Yeol, Sunggyu és Myungsoo egy fát tuszkolt be. Pedig nem is volt nagy. Még tőlem is kisebb volt. De Ők tuszkolták szegényt.
-Fiúk! Ne molesztáljátok már szegény fát! - mentem oda hozzájuk. Megfogtam a véget, és símán, fél kézzel behúztam. -Tessék! - raktam talpra. -Diszek ott a szekrény alján vannak. - vettem magamra a kabátot, persze csak egyik karomra, másikat betakarva hagytam. -Majd jövök. - hagytam ott őket.
Sétálni akartam. És zenét hallgatni. Paradise volt az első szám. És amíg végig nem ment a többi kedvenc 150 számom, csak álltam, a parkban, a kis hídon, a korláton könyökölve. A havat figyeltem, és a lassan csobogó patakot. Szép kis mesterséges patak. Éreztem, hogy valaki figyel, oldalt egy kisfiú állt. Nagyon elveszett pofija volt.
-Szia picur. Mi a baj? - guggoltam elé.
-Elvesztettem az anyukám. - szipogta.
-Akkor gyere, segítek megkeresni. - álltam fel, mellé álltam, és megfogtam a kezét.
-Mi a baja a kezednek? - kérdezte.
-Egy csúnya bácsi bántotta a családom, Én pedig nem hagytam. Így kaptam egy kis sebet.
-Én rendőr leszek ha nagy leszek. Hogy megvédjem a Noonákat. - mondta.
-De azért vigyázz is ám magadra.
-Minsoo! - hallottam egy női hangot.
-Anya! - kiabált a fiú. Elengedte a kezem, és elszaladt. Én pedig egyedül maradtam. Leültem egy parda, és simogatni kezdtem a vállam. Megint fáj.
-Köszönöm. - hallottam egy női hangot.
-Semmiség. - néztem fel.
-Mi a neved? - kérdezte a kisfiú.
-Soyun. - mosolyogtam rá.
-Te vagy az újságokban, igaz? Te mentetted meg Ayumit. - mondta a nő.
-Igen. Én. - hajtottam le a fejem.
-Bölcs tett volt. - ült mellém. -Hogy érzed magad?
-Nem jól!
-Pszichológus vagyok. Mesélj nekem. - kért mosolyogva.
Én pedig, mint egy vízesés kiadtam mindent magamból. Majdnem két órát ültünk és beszélgettünk, mivel Ő is beszélt. Nem elemezgetett, csak biztatott, elmesélte miért vannak a rossz álmok, mivel üzem el őket, és aztán mennie kellett, de adott egy névjegyet, Én pedig haza indultam. Haza, ahol a családom van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése