Másnap Seungho és Yeol jöttek be hozzám. Seungho mondta, hogy itt van Ayu is, de Ő kint van. -És, hogy van? - ültem fel.
-Nem jól. Semmit se eszik, nem beszél, inni se akar. - mondta Yeol. Kinéztem a folyosóra, és ott állt. Szemei üresek voltak, mintha nem ő lenne, arcán még voltak kék foltok, és látszott, hogy ez nem a régi Ayumi. Nem tudom mit látott a szememben, de lassan bejött, bemászott mellém, Én pedig átöleltem, Ő pedig sírni kezdett. Azt hittem megszakad a szívem.
-Ssh! - simogattam a hátát. A fiúk kimentek.
-Miattam vagy itt. - zokogta. Nem érdekelt, hogy pont a fájós karomom van, és épp átsírja a kötésem.
-Nem miattad. Amiatt a mocsok miatt vagyok itt. - simogattam a haját a szabad kezemmel. Fél órát zokogott, Én pedig vele sírtam, aztán lassan megnyugodott.
-Amúgy... hogy vagy!? - kérdezte.
-Jól, csak fáradt vagyok. - sóhajtottam. -És éhes. - mondtam a hasam kordulása után.
-Most, hogy mondod, Én is. - fogta a hasát.
-Akkor szólok a fiúknak. - vettem kézbe a telefont, és már hívtam is az öcsém.
-Mondjad. - szólt bele.
-Hoznátok nekünk enni? - kérdeztem.
-Persze, máris. - rakta le. Ayumi felült, és elmászott elém, Én is és Ő is törökülésben ültünk le.
-Nem fáj? - kérdezte Ayu, a takarót piszkálva.
-Inkább zsibbad, és lüktet, de fájni nem fáj. - mondtam.
-Sajnálom. - mondta.
-Mondtam már, hogy nem miattad és nem a Te hibád. Nem kell a "sajnálom" meg a többi társa. Élek, Te élsz! Ez a fontos. - emeltem fel a fejét az állánál fogva. -Megértetted? - néztem a szemeibe.
-Meg. - bólintott egy aprót.
-Helyes. - vettem el a kezem. -Jó a színed. - vigyorogtam.
-Hát a tiéd is elég rózsás. - nevette el magát.
-Nem tudtad?
-Mit? - vágott értetlen fejet.
-A lila és a kék most a menő. - mondtam fapofával, mire nevetni kezdett. -Látod? Ezt szeretem ha mosolyogsz. Ne légy szomorú miatta, megérdemelte a halált amiatt amit tett. Bolond volt. Gondolj bele.. vagyis inkább ne... És ha Yeolt bántotta volna?
-Én abba belehaltam volna. - mondta könnyes szemmel.
-Én is, hisz a testvérem, de érte is ugyan úgy elmentem volna. - mondtam
-Saj...
-Ne! Ezt a szót többet hallani se akarom. Jó? Főleg ne ezmiatt! - mondtam.
-Rendben. - szipogta.
Adtam neki papír zsepit, aztán megjöttek a fiúk, és enni kezdtünk.
Majd jött a doki és szerencsére, na meg persze, az Én, Ayumi Seungho és Yeol boci szemeinek nem tudott ellent mondani.
Szóval haza engedtek hamarabb, de jövő héten varrat szedés, és fizikoterápia. Remek. De legalább otthon leszek.
Haza érve, tisztaság fogadott, pedig azt hittem kupi lesz, a szobám is rendben volt, és Én pedig meghatódtam. Seungho és Yeol hazavitték Ayumit, Én pedig egyedül voltam otthon.
-Myungsoo! - kiabálta a maknaem. -Ezt nem teheted! Megállapodtunk. - mondta.
-Nem tudok úgy vele lenni, hogy veled is van. Próbáltam, de nem megy. Szóval, vagy Te szakítasz vele, vagy Én veszem el tőled. - mondta Soo. Aztán csend lett. Én pedig kimentem a szobából.
-Noona! - rohant hozzám.
-Szia tücsök. - öleltem meg.
-Hogy hogy itthon vagy? - engedett el.
-Négy boci szemnek még a doki se tudott ellenállni. - mosolyogtam. -De most megyek lepihenek. - néztem az ajtómra, és megfordultam. -Holnap találkozunk. - hagytam ott, lefeküdtem, de aludni nem tudtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése