Leparkolta a kocsit, aztán lassan felsétáltam a lépcsőn, pedig van lift. Mindegy.
Mivel nem volt kulcsom, becsengettem. Pár pillanat múlva kinyílt az ajtó.
-Fáradjon be hölgyem. - mondta Eunkwang. Egy fehér ing volt rajta, és egy fekete farmer. Szívdöglesztő volt.
-Igazán köszönöm Uram. - hajoltam meg picit, és bementem. Levettem a cipőm, lepakoltam a cuccom, és beljebb mentem. A nappali ki volt világítva, kisebb-nagyobb illatos gyertyákkal, közepén pedig egy kisebb asztalka, kanapé előtt. A kettő közt pedig valami futon féle matrac. Az üveg dohányzó asztalka a falhoz volt húzva, azon is gyertyák voltak.
-Hogy tetszik? - vette le a dzsekim. Közben a nyakamba csókolt.
-Ez mese szép. - ámuldoztam.
-Örülök, hogy tetszik. - kuncogva elém állt, megfogta a kezem, és odavezetett az asztalkához.
Már volt rajta minden. Hal, rizs, hús.
-Ezt Te csináltad? - ültem le.
-Hát, igazából anyut felhívtam, és ő segített. De igen. Mindent Én csináltam. - ült le velem szemben.
-Gratulálok. Te vagy az első aki ilyennel lepett meg. - mosolyogtam rá.
-Ennek örülök. - vigyorgott.
-Te ma ilyen "örülök mindennek" napot tartasz? - billentettem oldalra a fejem. Elvettem a pálcikáim.
-Lehet. - mosolygott.
-Szeretem ha mosolyogsz. - kaptam be egy falat halat.
-Jó hallani. - kezdett enni.
Nem sokat ettem, mert nem voltam túl éhes, így inkább csak ültem, a boros pohárral a kezemben.
-Mi a baj? - ült mellém.
-Hmm? - néztem rá.
-Mi a baj? Alig ettél, és azt a korty bort is már fél órája forgatod. - puszit adott a homlokomra, majd az arcomra, és az államra.
-Ja, csak fáradt vagyok. És kicsit elbambultam. - csuktam be a szemeim. Nyakamon simitott végig, kezét az ajkai is követték.
Nem törődött azzal, hogy fáradt vagyok. Leszedte a pólóm, és a mellkasom kezdte csókolni, melltartómat is kikapcsolta hátul, és letolta a vállaimról, majd a melleimre tapadt. Felsóhajtottam, és hagytam, hogy hátra döntsön.
Az egész testem végig csókolta, hol ajkaival, hol a kezével simogatott, mindent bevettet annak érdekében, hogy ellazuljak. Feltoltam, és felültem. Lassan gomboltam ki az ingét. Minden gomb után csókot adtam arra a felületre ami elő bukkant, a mellkasán, és a hasán. Hajamba túrt amikor a nadrágjához értem. Én is hozzá akartam érni, de nem hagyta. Morcosan néztem rá, mire megcsókolt, és leszedte a nadrágom, és a bugyim.
Alig tudtam megszabadítani a nadrágjától és az alsójától, de ment. Teljesen meztelenül tartotta magát fölöttem.
-Szeretlek. - mondta a szemembe nézve. -Bármit megadok neked, csak, hogy boldog légy. - hajolt a nyakamra. Felsóhajtottam.
Hajába túrva kulcsoltam a derekára a lábaim, és vártam mikor merül el bennem, ami hamar bekövetkezett.
Imádom ahogy mozog a teste rajtam, ahogy magához ölel amikor felemel az ölébe, amikor csókol. Mégsem vagyok teljesen szívből szerelmes belé. És ezt nem értem, pedig Eunkwang tökéletes pár.
-Min gondolkozol? - simogatta a combom. Rajtam volt az inge, Ő a kanapénak dőlt, Én pedig az Ő mellkasának,egyik lábam felhúzva, így pont eléri a combom. Fejem a karjának döntöttem.
-Semmin. Csak jó így. Élvezem a csendet. És téged. - mosolyogtam. Mert így is volt.
-Azt hittem baj van. - állát a vállamra helyezte.
-Nem. Az nincs. Jól esik a csend, és a közelséged. - doromboltam.
-Akkor jó. - puszit adott az arcomra.
Kezdtem elbóbiskolni, de Eunkwang karba vett, és a szobába vitt. Ott betakart, majd kiment. Gondolom rendet rakni, mert fél óra múlva már visszajött, befészkelte magát mellém, Én pedig hozzábújtam, és el is aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése