Ahogy haladtunk ki végig fél szemmel Yun-t figyeltem. Minden évben érzem hogy ezekben a napokban egyre fájdalmasabb a tekintete. Valami olyasmi volt ekkor ami megváltoztatta az egész életét, és biztos vagyok benne hogy a szüleinek is köze van ehhez.
-Sziasztok lányok.-köszöntek a fiúk és egyből rám tapadt Yesung.
-Szia baby. Nincs kedved egy kis hancúrhoz?-karolta át a derekamat, pedig tudja ha hozzám ér eltöröm az állkapcsát.
-Bocs, minivel nem kezdek!-vágtam gyomron és otthagytam. Seoyong hozta a szokásos felszerelést és átpattantunk a parkba a szokásos helyünkre. Amint elindult a zene már táncoltam is. A tánc az életem. Ez az ami sok év után is életben tart. Mindig a kifulladásnál tovább táncolok. Már levegőt sem kaptam és az izzadtság cseppek gyöngyöztek a homlokomon mikor leültem egy kicsit pihenni. Miután kipihentem magam átugrottunk Gangnamba is és ott is kitáncoltam magamból a fájdalmat és a dühöt. A fiúk már eléggé rászálltak Yun-ra hogy mi lehet a baja, ettől pedig eléggé kiakadt.
-Nem akarok erről beszélni, jó? Haza megyek!-pattant fel-Otthon találkozunk.-nézett rám megerősítés képpen. Egy apró bólintással jeleztem hogy nincs probléma, majd elviharzott. A fiúk tág szemekkel rám pislogtak tanácsért és válaszért.
-Menjünk vissza a parkba.-álltam fel lezseren.
-Yumi!-szóltak rám egyszerre a fiúk, de már táskám szíját a vállamra véve indultam meg. Ők csak csendben követtek és szúrós, sokat mondó szemekkel vizslattak. Bizonyára azt gondolják tudom hogy mi Soyun baja. De nem. Nem tudom. Még nekem sem mondja el. De én legalább nem zaklatom miatta, úgy vagyok vele, ha akarja elmondja. Ha nem akarja akkor nem. Nem erőszak a disznótor, csak a disznónak. Hisz rólam sem tud senki semmit. Nem tudják miért kerültem be az árvaházba, nem tudják mit miért teszek és miért mondok. Sőt még szerintem azt sem sejtik miért vagyok ilyen mogorva.
-Yu. -dőlt le mellém Yesung és bámult, egy pillantást vetettem rá mire összehúzta a pilláit. Várta hogy visszakérdezzek ami valljuk be roppant idegesítő.
-Mi van?!-adtam meg magam már az idegtől.
-Szép vagy.-mosolygott én pedig azon gondolkoztam belefojtom a szökőkútba.
-Cseszd meg!-temettem az arcom a tenyerembe.
-Mi van?-értetlenkedett.
-Fájdalmasan hülye vagy.-löktem el magamtól mire kiterült-Majd találkozunk.-kászálódtam fel és lepacsiztam mindenkivel majd hazafelé vetődtem. Mire hazaértem még Yun sehol sem volt. Hát az eszem megáll!! Hol a csudában van?! Vagy ezerszer hívtam a mobilján de nem vette fel, én pedig már ettem a kefét. Már éppen azon gondolkoztam hogy elindulok körbejárni az egész várost mikor véletlenül bealudtam.
Reggel betakarva keltem a kanapén. Úgy tűnik jobban kifárasztott ez a tegnapi tánc mint hittem. Kómás fejjel mentem a hűtőhöz hogy kivegyek magamnak egy üveg narancslevet és ott virított velem szemben Yun üzenete, hogy eltűnt a mobilja és ma későn fog jönni.
-Franc a beledbe!-rúgtam fel a hűtőt, mire az nagy rezgésben tört ki-Ha elborulsz kiváglak az ablakon!-fenyegettem meg azt az élettelen tárgyat. De végül is hatott, mivel nem borult rám. Az asztalra kitéve az üdítőt gyorsan bevetettem magam a szobámba és átvettem a ruhámat. Kézbe kaptam azt a fránya nedüt és rohantam ki az épületből. Elkezdtem balra rohanni, mivel tudom hogy az apja a sitten van így arra vettem az irányt. Beestem a kapun mire mindenki szeme rám szegeződött.
-Miben segíthetek?-kérdezte az egyik recepciós.
-Beszélnem kell Park Dongsu-val.-lihegtem.
-Pár perc és bemehet.-mondta és elkezdett valamit pötyögni a gépén, majd a telefonra tapadt mint egy pióca. A falnak dőlve napszemüvegem mögé bújva vártam egyre türelmetlenebbül.-Bemehet!-szólított meg, mire át kellett mennem egy detektoros kapun.
-Sajnálom ezt nem viheti be.-mutatott a narancslevemre a biztonsági őr.
-Mert? Talán agyonlövöm egy üveg narancslével? Vagy megfojtom a kupakban?-vontam fel a szemöldökömet.
-Sajnálom de...
-Jó!-csattantam fel és beleittam az üvegbe-Tartsd meg!-bementem a szobába amihez oda volt bilincselve a fickó.
-Szóval te vagy Ayumi. -mosolyodott el.
-Ja, de maradjunk a Yumi, megszólításnál.-huppantam le vele szemben.
-Na szóval, Yumi!-emelte ki a nevemet-Minek köszönhetem a látogatásodat?
-Milyen napnak az évfordulója van ma?-szegeztem neki a kérdést.
-Ma?-értetlenkedett.
-Ma!
-Nem értem miről beszélsz.-terelte a témát.
-Nem kell a rizsa. Erre az egyetlen kérdésre válaszoljon, aztán nem lát többet.-löktem el magam az asztaltól.
-Soyun nem mondta el neked?
-Akkor megtudom mástól.-keltem fel s megindultam a kijárat felé.
-Várj!-szólt utánam. Megálltam neki háttal és vártam.- A feleségem halálának az évfordulója van ma.-sóhajtotta.
-Melyik temetőben van?-fordultam vissza a vállam felett.
-Yanghwajin Foreigners' Temető.-mondta megadóan.
-Remélem nem a pokolban köt ki.-mondtam neki köszönet képpen, gonoszul. Miután kijutottam újabb rohanásban törtem ki. Körülbelül egy kilométer a temető innen, szóval vagy futok tovább vagy felvágódok egy buszra. Jobbnak láttam ha buszozok, így vettem jegyet a legelső busznál és vártam. Zilált fejjel egy napszemüvegben pislogtam az ajtóra, jeleztem és láttam hogy Yun éppen most megy be a kapun egy csokor virággal. Levágódtam a buszról és egy szál virággal a kezemben vettem üldözőbe, úgy hogy észre se vegyen. Egy órát álltam egy fa törzsének dőlve mire kisírta magát és megindult.-Picsába!-suttogtam és beestem a fa mögé. Miután elment mellettem, engem észre sem véve, leporoltam a ruhámat és én is letettem a virágot. Pár perc csenddel adóztam az emlékének, még ha én nem is ismertem.-Vigyázok rá.-mondtam a sírnak, majd rohantam hogy tudjam figyelni Yun-t merre megy és mit csinál. Éppen egy villanyoszlop mellett bujdokoltam mikor valaki megszólított.
-Minek bujdokolsz?
-Anyádat ijesztgesd!-rúgtam vádlin.
-Auucs!-kiabálta el magát mire Soyun visszanézett.
-Kössz gyökér!-morogtam és próbáltam magam elrejteni barátnőm elől.
-Yumi...-sétált vissza Soyun én pedig azon gondolkoztam hogy öljem meg ezt az idióta állatot.
