Halk kopogás törte meg a zene s a könnyek folyását. Némaságba burkolózva feküdtem be a paplan alá. Hasamat ölelve, néztem az ablak üvegén átlátszó eget. A kopogás elmúlt, de lassan megint újabbak jöttek.
-Ayu!-szólított meg Sanghyun-Itt van Sungyeol! Gondolom hiányzott, azért nem jártál le.-szeretem mikor süketel. Ezután halk ajtónyitás, s csukódás hallattszott. Csendes léptek a padlón, majd lágy süppedés az ágyam szélén. Nem tudtam ki lehet ez, de most kifejezetten nem is érdekel. Egy hangos sóhaj, s bebújt mellém az ágyba. Yeol volt az. Erős fájdalom költözött a szívembe.
-Sajnálom.-ejtette ki ezt a nehéz szót-Tudom hogy szemét voltam. S hogy fájdalmat okoztam, pedig megígértem. Megígértem hogy soha nem foglak bántani. Sajnálom hogy megszegtem a szavam. Ayumi...-érintette meg a vállam. Szemeimet összeszorítva csordult ki a könnyem. Hátamra fordított, s arcomat simogatta. Pillantásomat rá vetettem, ő pedig egy apró mosolyt eresztett felém. Mosolya most is mint rendszerint nyugtatott. Nem szóltam semmit, ő pedig várt. De látta hogy feleslegesen. Az ágyra feküdt rendesen és magához húzott. Fejem mellkasán pihent, jobb kezével hátamat, ballal pedig az arcomat simogatta. Napok óta most aludtam csak rendesen. Igaz egy óra múlva felkeltem. Olyan volt mint egy álom, Seongyeol is aludt. Arca nyugodt volt. Fájt ami történt, fájtak a percek, a pillanatok. Csendes sóhajjal engedtem el Yeolt és próbáltam felülni, de valami akadályom volt. Seongyeol keze bilincsként, de mégis lágyan ölelte a derekamat.
-Hova mész?-suttogta, s megszorította körülöttem a karját. Egy nyekkenés nélkül vártam hogy eleresszen. Vártam. Semmi. Nem engedett.-Rosszul vagy?-eddig nem voltam, s nem is gondoltam rá, most pedig enyhe hányinger kerülgetett. Próbáltam magamról lefeszíteni Yeolt, persze nem sikerült. A percek teltek, én pedig egyre hisztisebb lettem. Tudtam ha ezt folytatja, meg fogok szólalni. Szerintem ezt ő is sejtette. Lassan ahogy ment fel bennem a pumpa mélyesztettem a karmaimat a kezébe. Ő a csuklómat megfogva gyűrt maga alá, s lovagló pózban ült rám.
-Engedj el.-szürtem a fogaim között.
-Nem!
-Utoljára mondom! Engedj el!-lettem egyre hangosabb. A válasza ugyan az volt, még egy kis mosoly is bújkált ajka csücskében.-Ha most rögtön nem engedsz el, sikítok.-fenyegettem.
-Nem mersz!-vigyorodott el. Sikoltásra nyitottam a számat és már vettem a levegőt egy kiadós sikításhoz. Mikor Seongyeol ajkát az enyémre tapasztotta. Enyhe dührohamom keletkezett, s rángatózni kezdtem. Rugdalóztam, a kezeimet pedig feszegettem hogy kiszabaduljak a szorításából. Számat összeszorítva ellenkeztem, de nyelve könnyedén csusszant át. Hisztim hamar tova illant. De még azért mérges voltam rá. Hagytam magam. Bármennyire is pipa voltam. A szívem zakatolt. Ezt észrevette, s nyakam ostromolta. A vérem fortyogott, ajkaim közült halk nyüszörgés bújt ki.
-Engedj a fürdőbe, kérlek.-nyüszítettem mint egy kiskutya. Apró kuncogással, majd sóhajjal eresztett el. Berohantam a fürdőszobába s magamra zártam az ajtót. Mosdó szélét szorongatva pislogtam a tükörbe. Pilláim izzottak, ettől eltekintve ugyan az a lány tekintett vissza, mint az előtt. Arcomat megmosva, lassan lopóztam ki. Az udvarra sompolyogtam, majd a kerítésen átmászva, körbe pillantottam. Gyors futásnak eredtem, de ez természetes hogy Seunghonak mentem neki.
-Ajjaj.
-Merre, merre? Kis hercegnő?-fogta meg a vállam. A ház felé tolt, én pedig kapálóztam. De vissza vitt. Lenyomott a kanapéra. Ekkor lépett be Sanghyun és Joon. Yeol pedig lejött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése